Ferenc pápa a menekültek iránti könyörületre szólított fel

A mianmariakért is felszólalt a katolikus egyház vezetője.

2021. június 20., 18:06

Szerző:

Az otthonukat elhagyni kényszerülő menekültek iránti könyörületre szólított Ferenc pápa vasárnap, a menekültek világnapján, és humanitárius folyosók létesítését szorgalmazta az otthonukat elveszítők és az éhezők számára Mianmarban, írja az MTI.

Az egyházfő kijelentette, hogy „meg kell nyitni a szíveket” a menekültek előtt.

„Magunkévá kell tennünk szomorúságukat és örömüket, tanuljunk bátor kitartásukból, és így mindannyian hozzájárulunk egy emberségesebb közösség, egyetlen nagy család létrehozásához”

– mondta a pápa.

A menekültek világnapját az Egyesült Nemzetek Szervezete 2001-től tartja meg minden évbe.

Ferenc pápa szokása szerint az Apostoli Palota Szent Péter térre néző ablakából mondta el beszédét. Bejelentette, hogy csatlakozik Mianmar püspökeihez, akik felhívásukban a nemzetközi közösségtől kértek segítséget az ázsiai ország több ezer otthon nélkül maradt és éhező lakosa számára. A pápa emlékeztetett, hogy a püspökök humanitárius folyosók felállítását szorgalmazták, valamint azt, hogy a templomok, pagodák, kolostorok, szentélyek és az iskolák, kórházak is semleges, védett helyszínnek számítsanak.

A menekültek világnapjának estéjén Olaszország több intézménye épületét kék színnel világítják meg, köztük a római parlament felsőházát is.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) adatai szerint a világban meghaladja a 82 milliót a háborúk, erőszak, üldözés miatt otthonukból menekülők száma.

(Fotó: Vincenzo Pinto / AFP)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).