Felére csökkenhet a bankadó

Az osztrák Die Presse úgy értesült, hogy küszöbön áll a magyar bankadó csökkentése, mivel az szálka nem csak a nemzetközi pénzintézetek, hanem az EU szemében is, hiszen ellentétes a szabad piacgazdasággal.

2015. február 8., 06:13

Ha minden igaz, hogy az Orbán-kabinet enged a nyomásnak és jócskán lejjebb viszi az adót. 2010 óta megnégyszereződtek és meghaladják az egymilliárd eurót a magyarországi bankokra kivetett közterhek.

A következmény: a nyereség több mint 80 %-kal esett vissza, az osztrák bankok számára pedig állandó veszteségforrás lett a magyar piac. Emiatt visszafogták tevékenységüket, de ettől még fizetési kötelezettségüknek eleget kellett tenniük, mivel azt a 2009-es mérlegfőösszegre vetették ki.

Mostanra azonban odáig jutottak a tárgyalások a magyar fél és a brüsszeli Bizottság között, hogy a számítás alapja nem a hat évvel ezelőtti állapot lesz, hanem az adott év, és mérséklik az adókulcsot is, ami a bankok esetében az eddigi szint fele lehet.

A megbeszélések a múlt ősz óta folynak, és ha minden igaz, a pénzintézetek vállalták, hogy nem korlátozzák radikálisan a hitelezést.

(Forrás: Szelestey Lajos)