Fegyverré vált repülőgépek: szeptember 11., a halál menetrendje

2001 szeptember 11-e, egy ilyen szörnyű esemény kapcsán elég nehéz arról beszélni, hogy van pozitív hozadéka is. Pedig van. Rengeteg volt a halott, a sebesült, iszonyatos bűncselekmény volt az ikertornyok lerombolása, mégis az az érzésünk, hogy lehettek mindennek pozitív következményei is. Márványi Péter repülési szakújságíróval arról beszélgettünk, hogyan lett a repülőgépekből fegyver, és mennyivel biztonságosabb lett a támadások óta a repülés.

Szeptember 11-e a világnak elsősorban egy nagyon-nagyon keserves új élményt hozott, mert ami az akkori történések egyik lényege, és ami miatt a támadás gyakorlatilag felkészületlenül érte a világot, az egy új hadviselési módszer volt, amivel addig még sosem találkoztunk. Az újságíró azt meséli, milyen gondolatai voltak, amikor először látta a CNN adásában élőben, hogy egy repülőgép nekiütközik a World Trade Center egyik tornyának. Volt már rá példa, hogy felhőkarcolónak ütközött repülőgép, egy elkeveredett B-25-ös bombázó 1945-ben nekiment az Empire State Buildingnek. De az ködben történt, nagyon rossz időjárási körülmények közepette, amikor a pilóta csak az utolsó pillanatban láthatta, hogy mi van előtte. Azon a szeptemberi reggelen viszont New York fölött tiszta kék volt az ég, gyönyörű volt az idő, messzire lehetett látni, akkor vajon mi történhetett? A második gép becsapódása után nyilvánvaló volt, szándékosan vezették neki a 767-eseket a tornyoknak.

„A történelemben először civil polgári légijárműveket fegyverként alkalmaztak emberek. Először úgymond szokványos módon hatalmukba kellett, hogy kerítsék a gépet, de utána nem az történt, mint bármikor addig, hogy leszállnak valahol és a túszok életének fejében követelnek valamit. Ez azért volt borzasztóan kemény és kegyetlen történet, mert itt a túszok, az utasok élete nem számított, itt az számított, hogy azokkal a gépekkel, amelyeket elfoglaltak, és amelyeknek megölték a pilótáikat, a lehető legnagyobb pusztítást tudják véghez vinni” – értékeli a történteket Márványi.

Amikor a következő hetekben egyre több adat került elő ezeknek a gépeknek a mozgásáról, akkor vált világossá – és ez itt már nem is csak repülés: az, hogy nem egy, hanem két gép is becsapódott a WTC-be, az valamiféle terven kívüli történet lehetett. A United a 175-ös járata, amelyik másodjára csapódott bele a WTC-be, az eredetileg teljesen világosan Washington felé vette az irányt. Ugyancsak Washington felé repült a United 93-as járata, amely végül is nem jutott el a célpontig, mert az utasok fellázadtak, megpróbálták átvenni a hatalmat a gép fölött a terroristáktól, és közben a gép Pennsylvániában lezuhant. Valójában a WTC-t maximum egy gép célozta meg az eredeti terv szerint, és három gép kellett volna, hogy Washingtonban csapódjon be. A Pentagonba sikerült is belerepülnie egy 757-esnek, a többi valószínűleg a Capitoliumban és a Fehér Házban robbant volna.

(A merényletben résztvevő négy repülőgép mozgása, rekonstruált térkép)

„Nekem mindez azt sugallja, lehet, hogy mi egyszerűen egy terrorakcióról beszélünk azóta is, de valójában, akik ezt kitervelték, Osama bin Laden és csapata, azok komolyan gondolták azt, hogy 3-4 nagy csapással kvázi meg lehet semmisíteni az Amerikai Egyesült Államokat” – teszi hozzá. Véleménye szerint nem szimbolikus támadásról volt szó, az eredeti terv szerint, ha ezek a centrális döntéshozó pontok elpusztulnak, akkor összeomlik az egész rendszer, akkor gyakorlatilag megszűnik az USA, lázadások törtek ki volna ki, teljes zűrzavar uralkodott volna el, megszűnt volna minden rend és fegyelem, talán valahogy így képzelték el a következményeket. Ezzel lehetett a támadás végrehajtóit is feltüzelni: a ti áldozatotok révén térdre kényszeríthető a nagy ellenség.  

Ha ez így van, akkor ez két dolgot jelez: máris cáfolja azt a konteót, amely szerint az Egyesült Államok maga találta ki, és hajtotta végre a terrorcselekményt. A másik megint csak egy új hozadék: kiderült, hogy Amerika sebezhető, de így nem lehet elpusztítani.

Márványi Péter szerint egy nyugati állam szerkezete nem úgy épül fel, hogy attól, hogy egy miniszterelnök vagy egy államfő vagy akár egy hadseregvezetés megsemmisül, összeomlik minden. Egy nyugati államszervezetben a fontosabb döntési szinteken lévők arra rendeltettek, hogy önállóan is képesek legyenek cselekedni. Mint repülési újságíró, számára az volt a legérdekesebb, hogy miközben volt egy rövid ideig tartó irdatlan nagy zavar, amikor az első két gép becsapódott a World Trade Centerbe, de eközben egy egész kontinens légiirányítási rendszere képes volt plusz problémák, balesetek, veszélyhelyzetek nélkül többezer gépet 40-60 percen belül a földre parancsolni. Kétségtelen, az irányítási rendszerben hatalmas zavarok keletkeztek, például a légierő nem tudta, mit keressen, hova repüljön, és lelőjön-e valakit, vagy sem, annak ellenére az alsóbb szinten önállóan szenzációsan csinálták a dolgukat. Ugyanúgy cselekedtek önállóan a nagyobb katasztrófa elhárítása érdekében New York tűzoltói, a közműveket kezelők, bárki, akinek a pusztítás feladatot jelentett. Olyan szervezettség volt emögött, mint az internet, aminek nincs egyetlen egy központja, azt nem lehet úgy kilőni, hogy egy szervert megsemmisítünk, mert sokmillió szerver van, és azok átvehetik egymás funkcióit, dolgozhatnak, életben tarthatják az egész hálózatot.

„Az al-Kaida terroristái úgy képzelték el az államot, hogy vannak a nagy főnökök, és azok teljes vertikumban meghatározzák a dolgokat. Nekem szeptember 11 valamiképp a nyugati államberendezkedés felsőbbségét és sikerét mutatja, nem lehetett úgy megsemmisíteni, ahogy ezt egy abszolút centralizált gondolkodásban működő csoport képzelte” – mondta Márványi.

Az emberek tették tehát a dolgukat. De ez egy szokatlan helyzet volt, vajon honnan tudták, mi volt a dolguk? Márványi szerint minden Amerikában működő irányítóközpont a maga területén, a maga forgalmi helyzetét felmérve kellett, hogy döntsön. Egyszerűen a szakmai tudás határozta meg, ki, mit csinál. És közben itt voltak a szolidaritás fontos megnyilvánulásai is. Például a Malév Boeing-767-ese, a New York-i járat kénytelen volt sok-sok más géppel együtt Ganderban, Új-Fundlandon leszállni, mert ugye Amerikában légtérzárlat volt, nem volt szabad berepülni. És nagyon szép visszaemlékezések vannak arról, hogyan próbálták a lehető legjobban megoldani a helyzetet egyrészt az óceán feletti forgalom irányítói, másrészt Gander lakói. Egy 20-30 ezres kisvárost képzeljünk el, amelynek repterére az atlanti légiforgalom rengeteg szélestörzsű óriásgépe szabadult rá, és az a kisváros befogadta, és segítette az utasokat.

A repülési szakújságíró szerint viszont innentől kezdve hatalmas veszteségek érték a légiközlekedést a leállások miatt, majd az emberek elbizonytalanodása miatt, akik elkezdtek félni a repüléstől, amire korábban nem nagyon volt példa. Voltak komoly katasztrófák, de azok nem okoztak ilyen világméretű szorongást, ez a típusú kockázat annyira nem létezett az emberekben, vagyis, hogy valakik eleve a pusztulásukra törnek, ha elfoglalnak egy gépet.

Elég komoly átrendeződések történtek 2001. szeptember 11 után a légiközlekedésben. Olyan patinás légitársaságok szűntek meg részben ennek a válsághelyzetnek a következtében, mint a TWA. És a kegyetlen tapasztalat az volt, hogy a terrortámadások, a próbálkozások nem szűntek meg. Ez annyit jelent, hogy kiderült: egy másfajta biztonsági rendszert kell felépíteni, amelynek nemcsak az a célja, hogy a levegőben próbáljon elhárítani egy ilyen támadást, hanem a megelőzés, hogy megpróbáljanak kiszűrni minden potenciális terroristát és terrorakciót, ami megtörténhet egy repülőgéppel szemben. Elsősorban a földi rendszereket kellett ehhez iszonyatosan megerősíteni, azon túl, hogy a pilótafülkét is bevehetetlenné tették a megerősített ajtókkal.

Egy pár bakancs megy át a frankfurti repülőtér biztonsági vizsgálata során egy röntgengépen 2001. december 25-én. A német repülőtereken szigortottak a biztonsági ellenőrzésen, miután az ezt megelőző szombaton egy férfi cipőjében robbanószert találtak. Fotó: Arne Dedert / DPA/AFP

Márványi a különböző biztonsági intézkedések eredetét is felsorolta. Még 2001-ben történt, hogy valaki a cipője sarkába helyezte a robbanóanyagot, azért kell lehúzni a cipőt azóta is a biztonsági ellenőrzésnél. Volt már robbantásos kísérlet, amikor kiderült, hogy az illető a piperecikkei között vitte a nitroglicerint, azért nem lehet flakont, sprayt, egyáltalán folyadékot felvinni a fedélzetre. És ami nagyon komoly történet volt, 2001 óta az egyetlen igazi klasszikus és ráadásul sikeres terrortámadás, amelynek számos áldozata volt, az a Metrojet nevű orosz diszkont légitársaságnak a gépének felrobbanása volt, a Sharm-el-Shejk-i felszállás után. Ez terelte rá a figyelmet, mennyire fontos, hogy kik vannak még a földön a gép körül, merthogy az orosz gép kapcsán az derült ki, hogy valaki, aki a földi kiszolgálószemélyzethez tartozott, az juttatta fel a robbanóanyagot a poggyászterbe. Aztán bevezették a plusz vizsgálatokat, a testszkennelést, amikor visszük a laptopunkat, azt is átvilágítják, és be is kell kapcsolni, hogy valóban egy élő, működő számítógépről van szó, és nem egy dobozról, amit teletömtek robbanószerrel. A fenyegetettség és a védekezés is tehát alapvetően megváltozott, ha a terrorakcióknak nem az a célja, hogy hatalomba kerítsék a gépet, hanem hogy megsemmisítsék.

Nagyon érdekes volt a napokban a Nemzetközi Légiközlekedési Szervezet (IATA) vezetője, Willie Walsh. A légi iparág egyik legtekintélyesebb figurája, a British Airways korábbi vezetője arra figyelmeztetett, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban nem voltak komoly incidensek, a kockázat egyre bővül. Nem elégségesek az államok által bevezetett biztonsági intézkedések, az eddiginél sokkal jobb együttműködésre kell felkészülni a légitársaságokkal. És a másik fontos dolog, amit Walsh jelez, hogy nem szabad úgy bevezetni ezeket az intézkedéseket, hogy ezzel tulajdonképpen magát a légiközlekedést fojtják meg, és veszik el az utasok kedvét a repüléstől. Erre a legjobb példa nem is annyira a terrorelhárítás működése, hanem a Covid. A kormányok annyira összevissza, összehangolatlanul zártak és nyitottak határokat, hoztak intézkedéseket, hogy a légi iparág mindezzel nagyon nehezen tudott lépést tartani. A covid és a covid következtében történő zárlatok, tiltások jóval nagyobb kárt okoztak a légiközlekedésnek, mint amit 2001 szeptember 11. okozott – mondta Márványi.

De persze a Covid és a szeptember 11. alapvetően más. A Covid olyan ellenség, amit nem lehet kézzelfoghatóan érzékelni. Éppen mert bizonytalanok vagyunk magának a vírusnak a jellegében, terjedésében, hatásaiban, a Covid elleni intézkedések sokkal rosszabb helyzetre vannak méretezve, amitől a légiközlekedést még inkább blokkolják. A járvány miatt az interkontinentális repülés borzasztóan visszaesett, sokkal inkább, mint a rövidtávú. Márványi elmesélte: egy barátja néhány napja utazott Dél-Afrikából Magyarországra, és elmondta, iszonyatosan nehéz maszkkal 10-11 órát végigülni egy repülőgép kabinjában. Ugyancsak ez a nehezen megfogható fenyegetettség az oka, hogy az utasok is frusztráltabbak, idegesebbek. Azt, hogy a terrorfenyegetés ellen védeni kell a repülést, azt átlátták az emberek szeptember 11 után. Az, hogy a vírusok ellen kell védekezni, maszkban kell ülni, még mindig frusztrációt okoz, minden héten van 2-3 olyan eset, amikor amiatt alakul ki konfliktus, akár tettlegességig, utas és légiszemélyzet között, mert az utas egyszerűen nem hajlandó felvenni a maszkot. és ehhez nem is kell hosszú távú járat, az egyik feltűnő eset, amikor az utast végül is a személyzet mellett maguk az utastársak kötötték a székhez, egy másfél órás járaton volt valahol Amerikában. Az emberek érdekesmód ezt a láthatatlan ellenséget rosszabbul kezelik, rosszabbul tudatosítják, nehezebben tudnak hozzászokni. Hogy a terroristákat valahogy meg kell akadályozni abban, hogy csináljanak valamit, az legalább mindenki számára érthető és elfogadott. Ez is egyfajta szomorú haszna annak, hogy szeptember 11-én ilyen rettenetet éltek át az emberek, és ez a fajta fenyegetettség mindenki által kézzelfoghatóvá vált. Csak remélhetjük, hogy az, ami Afganisztánban történt, nem hozza a reális fenyegetettség újabb hullámát a légiközlekedésben – tette hozzá Márványi Péter szakújságíró.

(Kiemelt kép: A második, terroristák által eltértett repülőgép közelti meg a WTC ikertornyait New Yorkban, 2001. szeptember 11-én. Fotó: Seth McAllister / AFP)