Fecsegő felszín, hallgatag mély

A Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) olyan, mint a látványpékségek. A csilli-villi portálok mögött olcsó és hitvány, alap- és adalékanyagokkal túlízesített, puffasztó, egészségromboló termékek készülnek.

A NER szerkezete kétrétegű. A felső, a látszó, a vékony törvényi réteg látszólag olajozottan és deklaráltan hibátlanul működik, mert az egyébként jogszerűen, bár tisztességtelenül szerzett kétharmadukkal visszaélve a kormánypártok minden intézkedésüket törvényessé szavaztatják mameluk parlamentjükkel. (Ha mégsem, a pártkatona köztársasági elnök, a legfőbb ügyész, az OBH-elnöknő és „Fidesz-közeliekkel” feltöltött Alkotmánybíróság hűbéri módon falaz majd megbízóinak.)

A második, a vastagabb, a látensen és egyre bűzösebben rothadó réteg az erkölcsi, amit a súlyosbodó és szelektíven alkalmazott törvényi szigor sem képes enyhíteni.

A kormánypártok pofájára fazonírozott választójogi törvény szinte reménytelenné zülleszti a parlamenti váltógazdaság esélyét, a nulla felé erodálva a választói reményt és aktivitást. A hazugságra alapozott, trükkösen elkonfiskált magánnyugdíj-megtakarítások és a beígért, de létre sem hozott egyéni nyugdíj-megtakarítási nyilvántartások az öngondoskodás gyengén bimbózó hajtásait sorvasztották, sorvasztják el.

A pénzintézetek és az egyes nagy szolgáltatók megsarcolása, a bank- és multiellenes kormányzati retorika elhiteti a bárgyú tömeggel, hogy nem a jobb egyéni teljesítményekkel, hanem a mindenható Állam bácsi és a Vezér jótéteményeként lehet európaivá válni, az uniós jóléti átlagot elérni, sőt meghaladni azt.

A devizahitelesek megmentése fedőnevű akció talán fuldokolva életben tart néhány tízezer naiv megtévesztettet, ám menthetetlenül megfojtja a felelős pénzügyi gondolkodás és gazdálkodás érdemességébe vetett hitet.

A közmédia párt-, illetve kormánymédiává züllesztése, az közoktatás államosítása azon társadalmi csoportok további butítását szolgálják, amelyek amúgy is alacsony politikai kultúrájuk és közéleti aktivitásuk okán a kormánypártok szavazóbázisát alkotják.

Az ingyenes tankönyvek, az ingyenes gyermekétkeztetés elhiteti az emberekkel, hogy van ingyenebéd, pedig az csak drága, választéktalan és differenciálatlan, ezért igazságtalan állami alamizsnaosztás.

Az önkormányzatiság elsorvasztása, a központi kormány túlburjánzása a politikailag még tudatos, közéletileg aktívak esélyeit és szándékait rongálja.

A közérdekű adatok lekérdezését fizetőssé tévő törvény jogilag korlátlanná teszi ugyan azok hozzáférhetőségét, ám a gyakorlatban a független és ezért anyagilag szegény helyzetű civilszervezetek számra teszi ezeket az adatokat szinte elérhetetlenné, és ezáltal is ellenőrizhetetlenné a kormányzati szervek működését.

Az adóbevallások elkészítésének „gáláns” kormányzati átvállalásával – a valóságban államosításával – a NER könnyít az adózók adminisztratív terhein, de egyúttal gyengíti az amúgy is halvány adófizetői öntudatot, közvetve tehát a kormány további civil kontrollját.

A menekültügy kormányzati kezelése és kommunikációja meg az egész NER működtetése az emberek lappangó rossz hajlamaira, negatív jellemvonásaira épít. Az irigységre, a szabályi trükközésekre, a hazudozásra, a mások szenvedései iránti érzéketlenségre, az ismeretlentől való zsigeri félelemre, a gyűlölségre, a sültgalamb-várásra, a felelőtlenségre és következménynélküliségre. Ez jogilag, hatalomtechnikailag rövid távon sikeres, ám morálisan évtizedekig helyrehozhatatlanul káros, destruktív hatással van a társadalom mélyáramaira.

Dömötör István,
e-mail