„Ez egy ocsmány zsidó fej”
Náci stílusban készültek listák a budapesti bölcsészeti fakultáson a diákokról – írja Kathrin Lauer a Wiener Zeitungbudapesti tudósítója. Arról is beszámol, hogy a jobboldali Jobbik nagy támogatottságnak örvend a fiatal értelmiségiek körében.
Az egyik diáklánynak „ocsmány zsidó feje van”, a másik „ rendes, néptáncos, katolikus lány”. Ezeket és ezekhez hasonló rasszista, szexista és politikai jellegű minősítő adatokat tartalmaznak azok a listák, amelyeket évek óta készít az egyetemi gólyákról a Budapesti Állami Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészeti fakultásának a diákszervezete (HÖK). A HÖK-vezetősége tagadta az ellenzéki magyar TV-csatorna, az ATV leleplező anyagának az igazságtartalmát. A korábbi HÖK-elnökségi tag, Silhavi Máté mindenesetre megerősítette, hogy a diákszervezet listát fektet fel a diákokról, azt azonban tagadta, hogy a HÖK ilyen drasztikus jellemzéseket készített volna. Azt mondta, hogy ezt utólag bárki összeállíthatta, akinek bejárása van a HÖK irodájába.
Ez a botrány egyértelműen bizonyítja, hogy a magyarországi diákképviseletek szélsőjobboldali beállítottságúak, és Európa más országaitól eltérően Magyarországon a szélsőjobboldaliság nemcsak az alacsony képzettségű, szegényebb rétegekben vert gyökeret, hanem a fiatal értelmiségiek körében is. Ez számos megfigyelőnek is feltűnt a szélsőjobboldali parlamenti párt, a Jobbik rendezvényein, amely 2010-ben első nekifutásra 15%-kal került be az Országgyűlésbe. A Belvedere Meridionale Intézet Budapesten nyilvánosságra hozott legfrissebb tanulmánya szerint a fiatal magyar kutatók is arra a következtetésre jutottak, hogy a magyarországi diákság körében a Jobbik a legkedveltebb párt.
Újdonságnak számít azonban, hogy most azok a fiatalok nyúlnak a vélemény ellenőrzés ilyen, a diktatúra gyakorlatához nagyon közel álló módszereihez, akik a kommunizmus időszakában éppen csak megszülettek vagy alig később jöttek a világra. Ezeken a listákon a testi jegyeket megemlítő sértő megjegyzéseken túl a diákok pártpolitikai szimpátiájáról is vannak adatok. Nagyon is úgy tűnik, hogy a bölcsészeti fakultáson tevékenykedő HÖK vezetését a besúgás mentalitása uralja. Kedden ennek a szervezetnek az elnöke, Garbai Ádám feljelentett több docenst, aki támogatja a független diákcsoportok oktatási reform ellenes utcai demonstrációit.
Büntetlenség a horogkereszt viselőinek
Az egyetem vizsgálatot indított, és büntetőjogi következményekkel fenyegetődzik. A gyűlölet légköre azonban tovább tarthat, mert újabb vita van kibontakozóban a horogkereszt és az SS-szimbólumok nyílt viseléséről.
Ugyanis az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte azt a törvényt, amely ezeket a szimbólumokat éppen úgy betiltotta, mint a kommunista vörös csillagot. Az Alkotmánybíróság egyúttal EU-konform törvény megalkotására is felszólította a jogalkotókat. Addig pedig május elsejétől nem büntethető ezeknek a szimbólumoknak a viselése. Egy eltűnőben levő, kicsi kommunista párt politikusa, Vajnai Attila adta meg a kezdeti lökést az Alkotmánybíróság döntéséhez. 2007-ben pénzbüntetésre ítélték, mert a kabátja hajtókáján a nyilvánosság előtt viselte a vörös csillagot. A büntetés ellen Vajnai sikeresen tett panaszt a strasbourgi Emberi Jogok Bíróságán. Tiltakozott a náci szimbólumok és a vörös csillag egyenlő megítélése ellen, mert ez utóbbi nemcsak a sztálinizmusnak, hanem a munkásmozgalomnak is régi jelképe.
Az 1989/90-es fordulat óta a magyarok heves vitát folytatnak a diktatúrák rasszista uszításaival és szimbólumaival szembeni bánásmódról. A véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva, mindenekelőtt a liberális politikusok érveltek folyamatosan a betiltásuk ellen. Hosszas huzavona után csak 2010 februárjában tiltották meg a holocaust tagadását. Orbán Viktor néhány hónappal később hatalomra került jobboldali nemzeti kormánya azután egyik első hivatali intézkedéseként elérte, hogy ez a szabályozás a kommunista rezsimre is érvényes legyen.
Fordította: dr. Gonda László