Európát eláraszthatják a nukleáris fegyverek, ám a brit hadügyminiszter üdvözli Trump döntését
Gavin Williamson brit hadügyminiszter közölte, hogy kormánya teljes mértékben támogatja az USA döntését, az INF-szerződés felbontásáról – írja a Guardian.
A szerződés felbontását szombaton jelentette be Donald Trump amerikai elnök. Az INF-et még 1987-ben kötötte Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov, és a 480-5500 kilométer hatótávolságú, földről indítható, nukleáris robbanófejjel felszerelt rakéták telepítésének tiltásáról, és az addig rendszerbe állított fegyverek felszámolásáról szólt.
2007-ben Oroszország már bejelentette, hogy felmondja a szerződést, mert az USA rakétavédelmi rendszert kezdett telepíteni Csehországba és Lengyelországba. Végül azonban az oroszok akkor egy másik szerződést, a CFE-t mondták fel, ami a hagyományos fegyverzetek telepítését korlátozta.
Az amerikai kormány azt állítja, hogy az oroszok évek óta megszegik az INF-t, ezért semmi értelme, hogy ők meg korlátozzák magukat. A brit kormány teljes mértékben egyetért ezzel.
A Guardian szerint a szerződés felmondásának következtében Európában újra megjelenhetnek a kisebb hatótávolságú nukleáris fegyverek, amelyekkel egy kontinensen belüli atomháborút is lehetne vívni.
Oroszország is már korábban kilátásba helyezett „válaszlépéseket”, számítva az amerikai kihátrálásra. Éppen egy évvel ezelőtt Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban már jelezte: országa „haladéktalanul és szimmetrikus módon” reagál majd, ha az Egyesült Államok felmondja a szerződést.