Észtország alaposan bevásárol a HIMARS-okból

Észtország nagy hatótávolságú rakéta-sorozatvető rendszerekkel (HIMARS) bővíti védelmi rendszerét, a 70-300 kilométeres hatótávolságú, amerikai fegyverrendszerek várhatóan 2024-ben érkeznek az országba – közölte az észt védelmi minisztérium szombaton.

2022. december 3., 14:53

Szerző:

A 200 millió dolláros (78 milliárd forint) megállapodás – amely Észtország eddigi legnagyobb védelmi beruházása – az olyan szükséges felszereléseket is tartalmazza, mint a lőszerek és rakéták, de beletartozik a HIMARS-rendszer használatához szükséges kiképzés is.

Kaarel Maesalu alezredes, az észt védelmi erők képességfejlesztési osztályának vezetője szerint a HIMARS sorozatvetőknek azért van különleges jelentőségük az ország védelmét illetően, mert „lehetővé teszik, hogy elrettentsük az ellenséget még azelőtt, hogy (konfliktus esetén) megütköznének a gyalogos egységek”.

Az Egyesült Államok a többi között HIMARS rakétavetőkkel is támogatta Ukrajnát az Oroszország ellen 10. hónapja tartó háborúban. Az észt védelmi minisztérium értékelése alapján a rakétavetők segítségével sikeres csapásokat mértek orosz lőszerraktárakra, közlekedési csomópontokra, irányítási központokra. Az ilyen ellentámadások a minisztérium szerint hajszálpontosan célba értek, s az ukrán erők jóval nagyobb hatótávolságon belül tudtak velük harcolni, mint az addig használt tarackokkal.

Lettország és Litvánia, a másik két balti ország már előrébb jár a rakéta-sorozatvetők beszerzése terén: vagy már rendelkeznek is ilyen védelmi rendszerrel, vagy már folyamatban van annak beszerzése.

(Kiemelt képünk: Az amerikai tengerészgyalogság a HIMARS rakétarendszer használata közben Camp Pendletonban, 2007. június 1. Fotó: US Marine Corps Lance CPL. Seth Maggard)