Északi áramlat: kevesebb metán került a levegőbe
Francia szakemberek szerint a vártnál kevesebb metán került a levegőbe az Északi Áramlat elleni támadás után. A becsült mennyiség Franciaország éves szén-dioxid kibocsátása két százaléka lehet.
A vártnál kevesebb üvegházhatást okozó metán került a légkörbe az Északi Áramlat tengerfenéken futó vezetékeinek sérült szakaszaiból – közölték szerdán francia Atomenergia és Alternatív Energiaforrások Bizottságának (CEA) szakemberei.
70 ezer tonna így is döbbenetesen sok
A kutatók az Európa szerte működő mérőállomások adatainak kiértékelése alapján arra a következtetésre jutottak, hogy mintegy 70 ezer tonna metán szökött el a lékeken keresztül. Eltérő becslések ennek többszörösére, hozzávetőleg 300 ezer tonnára jutottak.
A CEA által becsült mennyiség nagyjából Franciaország éves szén-dioxid kibocsátása két százalékának, vagy Párizs egész éves szén-dioxid kibocsátásának felel meg – ismertette Philippe Ciais kutató. Tudósok már korábban aggodalmukat fejezték ki a kiömlő gáz klímára és környezetre gyakorolt hatása miatt. Ugyanakkor ők is hangsúlyozták, hogy mindez csupán töredéke a globális károsanyag-kibocsátásnak.
Az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 vezetékrendszer három szálán szeptember 26-án jelentősen csökkent a nyomás. A két vezetékrendszeren négy helyen ömlött hatalmas mennyiségű gáz a tengerbe. A NATO szabotázscselekménynek, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig terrorcselekménynek minősítette a történteket.
A vezetékrendszerek Oroszországot és Németországot kötik össze a Balti-tenger alatt. Mindkét vezetékpár üzemen kívül van: az Északi Áramlat-1 azért, mert az orosz fél augusztusban leállította a földgázszállítást, az Északi Áramlat-2 pedig azért, mert a német fél Oroszország Ukrajna elleni támadása miatt februárban leállította a rendszer üzembe helyezési eljárását.
(Kiemelt kép: A svéd parti őrség felvételén földgáz bugyog fel az Északi Áramlat 2 csővezetékből a Balti-tengeren, svéd felségvizeken 2022. szeptember 28-án. Négy nap alatt ez a negyedik hely, ahol megsérült az orosz gázt szállító Északi Áramlat 1 és 2 gázvezeték. A négy lyukból kettő Svédország, kettő pedig Dánia kizárólagos gazdasági övezetében van. Svéd szeizmológusok 26-án két robbanást észleltek a vezetékpár nyomvonalán. MTI/EPA/TT Hírügynökség/Svéd parti őrség)