Erdogan mérges lett, tíz ország nagykövetét küldené el Törökországból
Azonnali hatállyal.
Tayyip Erdogan török elnök szombaton utasította a külügyminisztériumot, hogy tiltson ki Törökországból 10 nyugati ország nagykövetét, amiért ők egy közös határozatban Osman Kavala filantróp szabadon bocsátását követelték – írja a Reuters.
Október 18-án közös nyilatkozatban az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Kanada, Norvégia, Svédország, Finnország, Dánia, Hollandia és Új-Zéland nagykövetségei Osman Kavala ügyének igazságos és gyors megoldására, valamint azonnali szabadon bocsátására szólították fel a török elnököt. A közlemény elleni tiltakozásul a török külügyminisztérium még hétfő éjszaka bekérette a tíz érintett külképviselet vezetőjét.
„Megadtam a szükséges utasítást a külügyminisztériumnak, amelyben azonnali hatállyal kérvényeztem a 10 nagykövet kiutasítását az országból”
– mondta Tayyip Erdogan török elnök.
Kavala négy éve van börtönben, akit azzal vádolnak, hogy 2013-ban országos tüntetéseket finanszírozott, 2016-ban pedig részt vett egy sikertelen puccsban. A vádakat tagadja. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2019 végén Kavala azonnali szabadon bocsátását követelte, mondván, hogy nem áll fenn a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja, és megállapította, hogy fogva tartásának célja az volt, hogy elhallgattassák őt.
(Kiemelt kép: New York, 2021. szeptember 21.Recep Tayyip Erdogan török elnök felszólal az ENSZ Közgyűlés 76. ülésszakán a világszervezet New York-i székházában 2021. szeptember 21-én. Fotó: MTI/EPA/Reuters/Eduardo Munoz)