Erdogan hozhatja el a békét?
Putyin a török elnökkel osztotta meg a követeléseit.
Törökország a legjobb oldalt választotta a pártfoglalásban az orosz-ukrán háborút illetően, közvetítői szerepet tölt be, ami úgy látszik kifizetendő is. Vlagyimir Putyin felhívta a török elnököt Erdogant, hogy közölje vele a követeléseit az Ukrajnával kötetendő békeszerződéssel kapcsolatban.
A telefonbeszélgetést követően a BBC munkatársa interjút készített a török elnök vezető tanácsadójával, Ibrahim Kalinnal. Kalin elmondta, hogy az orosz követelések két kategóriába sorolhatók. Elmondása szerint az első négy orosz követelést nem lesz nehéz teljesítenie Ukrajnának. Mindenközül a legfontosabb, hogy Ukrajna elfogadja, hogy semlegesnek kell lennie, és nem kérheti a NATO-csatlakozást, ezekre a feltételekre az ukrán elnök Zelenszkij halandó is.
A követelési lista itt még nem ér véget, Ukrajnának egy leszerelési folyamaton kellene átesnie, hogy ne jelentsen fenyegetést a Oroszország számára. Ebbe a kategóriába tartozik még, az is, hogy megkell védeni az orosz nyelvet Ukrajnában. Továbbá Ukrajnát felszólítja Oroszország, hogy ítéljék el a neonácizmus minden formáját, és tegyenek ígéretet arra, hogy fellépnek ellene.
Ibrahim Kalin kitért a második kategóriára is, amelyben lényeges nehézségek rejlenek, hiszen Putyinnak és Zelenszkijnek szüksége lenne egy személyes találkozóra, mielőtt még a fent említett pontokban megegyeznének. Zelenszkij már jelezte, hogy kész találkozni az orosz elnökkel, és négyszemközt tárgyalna vele. Bár Kalin nem ment bele a részletekbe, a feltételezések szerint Oroszország azt fogja követelni, hogy az ukrán kormány adjon át területeket Kelet-Ukrajnában.
A másik feltételezés szerint Oroszország azt fogja követelni, hogy Ukrajna hivatalosan is fogadja el, hogy a Krím, amelyet Oroszország 2014-ben illegálisan annektált, most már valóban Oroszországhoz tartozik. Ha ez a helyzet, akkor ezt Ukrajna keserűen fogja lenyelni.
(Kiemelt képünk: Fotó: BULENT KILIC / AFP)