Nemzetközi bűncselekménynek minősíthetik az afganisztáni nők elnyomását

A tálib kormányzat által bevezetett „nemi apartheid” nemzetközi bűncselekménnyé minősítését sürgette hétfőn Richard Bennett, az ENSZ afganisztáni jelentéstevője a tálibok felelősségre vonása érdekében.

2023. június 19., 15:41

Szerző:

Bennett Genfben, a világszervezet Emberi Jogi Tanácsának az afgán nők helyzetével foglalkozó ülésén, melyen a témában készített jelentést bemutatta, leszögezte: a tálibok által bevezetett rendelkezések kimerítik az emberiesség elleni bűncselekmények körébe tartozó nemi alapú üldöztetés fogalmát.

„A nőkkel szembeni szisztematikus, rendszerszintű hátrányos megkülönböztetés a tálibok ideológiájának szerves része” 

– fogalmazott Bennett, kiemelve: ebben a helyzetben a nemzetközi közösség „nem nézhet félre”.

Az ENSZ az afganisztáni helyzetet már korábban „nemi alapú apartheidnek” minősítette, ám ez a kifejezés jelenleg nem szerepel a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által legsúlyosabbnak minősített nemzetközi bűncselekmények között. Nemzetközi bűncselekménynek jelenleg a többi közötti a háborús bűncselekmények és a népirtás számít.

Dorothy Estrada-Tanck, a nők elleni diszkriminációt vizsgáló ENSZ-munkacsoport vezetője kiemelte, rendkívül fontos, hogy Afganisztánban helyreállítsák a jogállamot, beleértve a nők jogainak tiszteletét is.

A tálibok 2021-es hatalomátvételüket követően drasztikusan korlátozták Afganisztánban a nők jogait, egyebek mellett az oktatáshoz és munkához való jogukat, utazásukat, és az orvosi ellátáshoz való hozzáférésüket.

(Kiemelt képünkön: afgán nők plakátokat tartanak, miközben a jogaikért tüntetnek Kabulban 2023. április 29-én. Az afgán nők április 29-én Kabulban tiltakoztak, dacolva a másként gondolkodók elnyomásával, hogy hangot adjanak ellenállásuknak az ellen, hogy a külföldi országok hivatalosan elismerjék a tálib kormányt a jövő heti ENSZ-csúcstalálkozó előtt. Fotó: AFP)