Az évszázad menekültválsága jöhet a háború miatt

Filippo Grandi szerint sokkal többet kell tennünk.

2022. március 1., 16:38

Szerző:

Az ukrajnai háború „a 21. századi Európa legnagyobb menekültválságává válhat ”, miután már most több mint 600 ezer ukrajnai menekült el hazájából az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint – számol be a CNN.

„A UNHCR mozgósítja a rendelkezésre álló erőforrásokat, hogy olyan gyorsan és hatékonyan reagáljon, hogy csak lehetséges”

– tette hozzá a nyilatkozat.

Kedden a UNHCR kampányba kezdett, hogy összegyűjtsön 1,7 milliárd dollárt, mivel feltételezik, hogy 12 millió embernek is szüksége lehet Ukrajnában segítségre és védelemre, míg tovább négymillióan szorulhatnak segítségre a környező országokba menekültek közül.

„Miközben láttuk azt a hatalmas vendégszeretetet és szolidaritást a környező országoktól a beérkező menekültek felé, beleértve a helyi közösségeket és magánszemélyeket, még sokkal több támogatásra lesz szükség ahhoz, hogy segíthessük és védhessük az új érkezőket”

– nyilatkozta kedden Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa.

 (Kiemelt kép: Dimény András / 168.hu)