ENSZ: A nők százmillióinak testét gyakorlatilag még mindig mások birtokolják

Az ENSZ-jelentés szerint a koronavírus-világjárvány következtében rengeteg nő helyzete még rosszabbá vált: rekordot döntött például a nemi erőszaknak és a gyermekházasság veszélyének kitett lányok és nők száma.

2021. április 14., 11:53

Szerző:

Több millió nő világszerte továbbra sem rendelkezhet szabadon saját teste felett, a koronavírus-világjárvány pedig tovább nehezítette a helyzetüket – áll az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) szerdán közzétett, 57, zömében afrikai országot vizsgáló jelentésében.

A főleg a szubszaharai térség államaival foglalkozó dokumentum szerint a fiatal lányok és az asszonyok körülbelül fele rendelkezhet szabadon a testével, beleértve a szexuális partner megválasztását és a fogamzásgátlást.

Natalia Kanem, az UNFPA vezetője felháborítónak nevezte a felmérés eredményeit, hangsúlyozva: ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy nők százmillióinak a testét még mindig gyakorlatilag mások birtokolják. Felszólította egyúttal a nemzetközi közösséget, tegyen többet a nemek közti egyenlőségért.

A jelentésben hozzáteszik, hogy a koronavírus-világjárvány következtében rengeteg nő helyzete még rosszabbá vált: rekordot döntött például a nemi alapú erőszak és a gyermekházasság veszélyének kitett lányok és nők száma.

A jelentésben – António Guterres ENSZ-főtitkár 2020-ban idézett adataira hivatkozva – kiemelték azt is, hogy jóllehet számos országban alkotmány garantálja a férfiak és nők közti egyenlőséget, az utóbbiak gyakran csak a férfiak által élvezett jogok 75 százalékát tudhatják magukénak.

(Kiemelt képünk illusztráció: Egy tüntető nő „Én is egy potenciális áldozat vagyok” feliratú transzparenst tart egy, a nőkkel szembeni erőszak elleni tüntetésen Bamakóban, 2020. szeptember 26-án. Fotó: AFP | Michele  Cattani)