Emelkedett az az olaszországi Maggiore-tavon történt hajóbaleset áldozatainak száma

Felborult egy turistahajó az Olaszország északi részén lévő Maggiore-tavon, a hatóságok hétfői közlése szerint négyen meghaltak.

2023. május 29., 19:31

Szerző:

A tájékoztatás szerint a 16 méteres hajón vasárnap este születésnapi ünnepséget tartottak, amikor egy hirtelen támadt forgószél felborította a vízi járművet, amely elsüllyedt.

Két férfi és két nő vesztette életét. Úgy tudni, a halálos áldozatok egy 50 éves izraeli férfi és a hajókapitány orosz felesége, valamint egy olasz házaspár, amely az olasz hírszerzésnek dolgozott. Értesülések szerint a 62 éves férfi és 53 éves felesége egy barátjuk születésnapi buliján vettek részt, aki a hajót erre a célra bérelte ki.


Legfrissebb értesülések szerint 21 embernek sikerült a partra úsznia, ők nem szenvedtek súlyos sérüléseket. A fedélzeten 23 utas és két fős legénység volt. A hajót 16 méter mélyen találták meg a búvárok – közölte korábban a tűzoltóság a Twitteren, hozzátéve, hogy a keresést egy helikopter is segítette.


A helyi sajtó szerint a fedélzeten baráti viszonyban lévő családok – főleg brit és izraeli állampolgárok – voltak.


A kapitány felelősségének megállapítására vizsgálat indult, a tó északi partján fekvő Varese város polgármestere, Giovanni Buzzi azt mondta, az előrejelzések nem említettek aznapra vihart.

(Kiemelt képünk: Kilátás a Cannobio tóparti város kikötőjére és a Lago Maggiore-tóra, Lago Maggiore, Piemonte, Olasz tavak, Olaszország, Európa
Frank Fell / Robert Harding Premium / robertharding via AFP)

06:54

Két ember halt meg Rotterdamban a két helyszínen, egy magánházban és az Erasmus Egyetemi Klinikán elkövetett lövöldözésben – közölte az NL Times című angol nyelvű holland napilap rendőrségi információkra hivatkozva csütörtökön.

Tegnap 21:16

Egy fegyveres két embert súlyosan megsebesített a rotterdami Erasmus Egyetemi Klinikán, az épületben tűz ütött ki, a gyanúsítottat előállították – közölte az NL Times című angol nyelvű holland napilap csütörtökön.

Tegnap 21:07

Kanadának tanulnia kell abból a botrányból, amelyet egy náci veterán ottawai parlamenti megünneplése robbantott ki, és a továbbiakban szolidárisnak kellene lennie a nácizmus elítélésére irányuló orosz kezdeményezésekkel az ENSZ-ben – jelentett ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak nyilatkozta.

2023. szeptember 28., 19:46

Történelmi pillanatként értékeli, Székelyföld önrendelkezése szempontjából pedig „jelzésértékűnek” tartja a francia államfő Korzika autonómiájával kapcsolatos csütörtöki bejelentését Antal Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető politikusa.