Élőben közvetítik Donald Trump georgiai tárgyalását

A bíró úgy döntött, hogy a Donald Trump volt amerikai elnök és vádlott-társai ellen a georgiai választási csalási ügyben indított bírósági tárgyalást közvetíteni fogják a televízióban.

2023. szeptember 1., 10:16

Szerző:

A tárgyalást élőben közvetítik a YouTube-on is – közölte Scott McAfee, a Fulton megyei felsőbíróság bírája.A georgiai Fulton megye kerületi ügyésze, Fani Willis azzal vádolta a volt amerikai elnököt, hogy bizalmasaival együtt meg akarta másítani a 2020-as választás eredményét Georgia államban, ahol végül szűken, kicsit több mint tízezer szavazattal Joe Biden nyert.

Összesen 41 pontban emeltek vádat ellene és 18 társa ellen a 2020-as elnökválasztás Georgia állambeli „eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet bűnszervezetként elkövetett bűncselekménye” miatt. Az ügy mind a 19 vádlottját – köztük Trumpot is – azzal vádolják, hogy megsértették a Georgia állambeli Racketeer Influenced and Corrupt Organisations Act, közismert nevén a Rico-törvényt. (Az Egyesült Államokban és szövetségi szinten a Rico-törvényeket arra használják, hogy az ügyészek összekapcsolhassák a törvényt megszegő beosztottakat azokkal, akik parancsot adtak vagy megszervezték a bűncselekményt.)

A demokrata párti ügyész azt kérte a bírótól, hogy október 23-ra tűzze ki az első tárgyalási időpontot. Ezt Donald Trump ügyvédei túl korainak tartották, és jogi szakértők is kétségüket fejezték ki aziránt, hogy szűk két hónap alatt előkészíthető-e tárgyalásra az ügy, tekintve a vádlottak nagy számát és a vádak összetettségét.

Donald Trump ártatlannak vallotta magát és politikai indíttatásúnak tartja az ügyet a BBC információi szerint. A hét elején az ügy három másik vádlott-társa is ártatlannak vallotta magát, köztük Ray Stallings Smith és Sidney Powell volt Trump-ügyvédek, valamint Trevian Kutti, a hírességek korábbi publicistája.

A hivatalos vádemelés várhatóan a szeptember 5-i héten történik majd meg. Ez a negyedik vádemelés a volt elnök ellen. 

(Fotó: Brendan Smialowski / AFP)