Élőben adja a tévé Kim Dzsongil temetését
Megkezdődött a másfél hete elhunyt Kim Dzsongil észak-koreai vezető temetési szertartása szerdán Phenjanban. A korábbi hírekkel szemben az észak-koreai televízió Kim Dzsong Il , amelyet szemmel láthatóan aprólékosan megterveztek.
A szertartás első része a Kumszuszan-mauzóleumban zajlik le, ahol a Kedves Vezetőt üvegkoporsóban felravatalozták. A korábbi hírek arról szóltak, hogy az észak-koreai televízió nem élőben közvetíti az eseményt, hanem korábban rögzített felvételeket sugároz, például arról, hogy Kim Dzsongil legkisebb fia és utódja, Kim Dzsongun kedden mély meghajlással tisztelgett néhai apja előtt az üvegkoporsónál. Később az állami tévé mégis megkezdte az élő közvetítést.
A gyászmenet a főváros egyik sugárútján indult el, és az elhunyt koporsóját szállító limuzin vezeti, mellette Kim Dzsong Un lépked. A halottszállító autó tetején Kim Dzsong Il portréja. A menet katonák és gyászolók tízezreinek sorfala között halad a havas sugárúton. A kamerák időnként mutatnak közeli képeket a gyászolókról, akik közül sokan látványosan zokognak, időnként megrázkódnak.
A legkisebb Kim fiú és utód, Kim Dzsong Un mögött halad a menetben Dzsang Szong Tek, Kim Dzsong Il sógora, aki a Nemzeti Védelmi Bizottság egyik alelnöke. Dzsang várhatóan jelentős szerepet játszik majd abban, hogy az új vezető fokozatosan át tudjon venni minden vezetői tisztséget.
Kim Dzsongil 1994 óta irányította a külvilágtól elszigetelődve élő, sztálinista vezetésű országot, s a hivatalos közlés szerint másfél héttel ezelőtt hunyt el egyik országjáró körútján szívinfarktusban. A temetési szertartás részleteit Észak-Korea nem tette közzé.