BBC: az Elk*rtuk belemélyeszti a fogát a magyar ellenzékbe

Még a BBC is beszámolt a magyar politikai életből készült játékfilmről. 

2021. október 10., 21:44

Szerző:

„Elk*rtuk” – olvasható az óriásplakáton a Budapestre vezető autópályán. Rajta Gyurcsány Ferenc, volt szocialista miniszterelnök fejének körvonala, benne a magyar parlament kupolája és az új magyar "politikai krimi" legalább négy főszereplőjének profilja – számol be a magyar filmről a BCC.

Még a BBC is terítékre tette az Elk*rtuk című politikai krimit, ami Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszédét dolgozza fel. A nagyjátékfilmről a BBC azt írta:

„a film időzítése tökéletes, legalábbis Orbán Viktor miniszterelnök kormányzó Fidesz pártja számára."

– írja a hírportál. Az “Elk*rtuk” idézet Gyurcsány Ferenc, 2006 májusában, a szocialisták újraválasztása után tartott hírhedt titkos beszédéből származik (őszödi beszéd). A győzelem érdekében – mondta a megdöbbent képviselőknek – „hazudtunk reggel, délben és este" – írja a BBC.

Az hírportál arról is beszámol a film kapcsán, hogy miként zajlott a 2006-os tüntetés és mi volt ennek a kiváltó oka. A film Magyarország első politikai thrillere, amely ezeken az eseményeken alapul. A film október 21-én kerül a mozikba. Az angol nyelvű változat címe The Cost of Deception – emeli ki a lap.

„Orbán Viktor és Fidesz pártja, amely 2010 óta szinte ellenállás nélkül kormányozza Magyarországot, az egész ellenzéki szövetséget bábszínháznak állítja be, amely Gyurcsány úr csontos ujjairól lóg”

– fogalmazott a BBC. „A gyerekfilmeknek a tökéletes időzítés karácsony előtt van, a politikai thrillereknek a tökéletes időzítés a választások előtt” – mondta a BBC szerint leplezetlenül Kalomista Gábor. „Mi magyarok híresek vagyunk arról, hogy elfelejtjük a saját történelmünket. Kényelmesebb érzés a felejtés ködében maradni, mint szembenézni bizonyos tényekkel” – teszi hozzá a rendező. A BBC elmondja, hogy ugyan a rendező tagadja, hogy közpénzt kapott volna a filmhez, a pénzügyi támogatók nevét nem hajlandó felsorolni.

A BBC azt is kiemeli, hogy habár maga Gyurcsány Ferenc nem vesz részt a választáson, szövetségese azonban igen, aki nem más, mint a politikus felesége, Dobrev Klára. A lap magáról az ellenzéki előválasztásról is megfogalmazta véleményét. „Az előválasztás kísérlet volt és példátlan sikert aratott: országszerte mozgósította az aktivistákat és az ellenzéki szavazókat, olyan városokban és falvakban, ahol 2010 óta szinte egyáltalán nem volt ellenzéki jelenlét” – írják.

„A közös miniszterelnök-jelölt kiválasztása azonban sokkal kínosabbnak bizonyul”

– fogalmazott a BBC. Mint írják: van egy ellentmondásos jelölt (Dobrev Klára) és egy gyakorló keresztény (Márki-Zay Péter), akik versenyeznek egymással. Az ellenzékben azonban sokan attól tartanak, hogy Dobrev hiába akarja legyőzni Orbán Viktort, nem tudja megnyerni a konzervatívabb és középutas szavazókat, ami bizony elkerülhetetlen a győzelemhez. Ez nagyrészt a volt miniszterelnök férje és saját családjának kommunista párttörténetének köszönhető. Kalomista Gábor filmje pedig gyilkos csapásnak bizonyulhat a Fidesz által már megkezdett propagandaharcban – fogalmazott a neves újság. 

 

(Kiemelt kép: Gyalogosok sétálnak a BBC Bush House ajtaja előtt Londonban, 2004. december 07. Fotó: NICOLAS ASFOURI / AFP.)