Elítélték Csehországban a korrupt miniszterelnököt

A prágai bíróság bűnösnek találta Petr Nečas volt cseh miniszterelnököt egy tizenegy évvel ezelőtti korrupciós ügyben.

2023. június 15., 09:52

Szerző:

Petr Nečast azzal vádolta a cseh államügyészség, hogy 2012 őszén kormányfőként rábírta az általa vezetett Polgári Demokratikus Párt három parlamenti képviselőjét, hogy mondjanak le mandátumukról, s ezáltal tegyék lehetővé az áfa megemelését, amelyet a jobboldali kabinet szorgalmazott – írja az Infostart

A kormányfői tisztséget 2010 júliusától 2013 júliusáig betöltő Petr Nečas az áfaemelést ellenző három képviselőnek megígérte:

ha lemondanak mandátumokról és átadják helyüket az áfaemelést támogató három másik politikusnak, akkor jól fizető helyeket biztosítanak nekik az állam által ellenőrzött cégekben.

A három volt képviselő közül a parlamentből való távozása után az egyik az állami kőolajtartalékokkal gazdálkodó vállalat, a másik pedig a prágai repülőteret is működtető Český Aeroholding menedzsmentjének a tagja lett, míg a harmadik nem kapott ugyan hasonló posztot, de ajánlására a barátját beválasztották a cseh vasúttársaság vezetésébe. Az ügy leleplezésekor a három megvesztegetett képviselő ellen is büntetőeljárást indítottak, néhány hétre börtönbe is kerültek, de képviselői mentességük következtében végül a bíróság mindhármukat felmentette a vád alól.

Petr Nečast viszont most érte utol az igazságszolgáltatás. A Prágai Kerületi Bíróság kedden ítéletet mondott a korábbi miniszterelnök, valamint felesége, Jana Nečasová, és az agrárminisztérium egykori helyettes tárcavezetője, Roman Boček felett. Utóbbi kettő egyaránt két év felfüggesztett börtönbüntetést és 300 ezer cseh korona, azaz mintegy 4,6 millió forint pénzbüntetést kapott, míg

Petr Nečast két és fél év felfüggesztett szabadságvesztésre, és 15 millió forintnak megfelelő összegű pénzbírságra ítélték. 

Az ítélet nem jogerős, Petr Nečas pedig kijelentette, nincs bizonyíték arra, hogy a képviselők tíz évvel ezelőtti lemondása lett volna a feltétele a jövedelmező pozíciók odaítélésének.

(Kiemelt képünk: Petr Necas volt cseh miniszterelnök érkezik a kihallgatásra a Szervezett Bűnözés Elleni Egység székhelyére Prágában 2013. július 12-én. Fotó: AFP PHOTO / MICHAL CIZEK)