Élesen tiltakozik a német-magyar gazdasági kamara

A német vállalatok is készek arra, hogy arányosan részt vállaljanak a magyar gazdaság fellendítésének költségeiből. Ehhez viszont szükséges, hogy a legmagasabb politikai döntéshozók világossá tegyék: a jövőben is számítanak a külföldi cégek szerepvállalására, és működésükhöz egyenlő, transzparens és az európai normáknak megfelelő működési feltételeket biztosítanak - mutat rá a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnökségének csütörtökön kiadott állásfoglalása.

2010. november 25., 15:05

Az októberben bevezetett különadók jelenlegi formájukban nem felelnek meg a szerkezeti konszolidáció igényének, ezért megkérdőjelezhető, hogy hosszú távon elérik-e a kívánt hatást – írják. A kiadási oldalon végrehajtott szerkezeti reform nélkül ezek az adók nem jelentenek fenntartható megoldást. A Kamara számára ezért kétséges, hogy az adók a most elfogadott szabályozásnak megfelelően valóban az egyenlő teherviselést szolgálják és valóban csak határozott időre szólnak-e, hiszen az időbeli kiterjesztésre utaló jeleket már a jövő évi költségvetési tervezet is tartalmaz. A különadók két másik okból is alááshatják az üzleti szférának a gazdaságpolitika kiszámíthatóságába és a jogbiztonságba vetett bizalmát: az érintettekkel való előzetes egyeztetés teljes hiánya valamint a de facto visszamenőleges hatály. A kiszámíthatósághoz a protekcionizmus és egyes tulajdonosi formák megkülönböztetésének mellőzése éppúgy hozzátartozik, mint a jogbiztonság és tulajdonjogok tiszteletben tartása. Biztosítani kell, hogy a különterhek szigorúan korlátozott időre maradjanak csak érvényben és elengedhetetlen, hogy a politika elindítsa a szerkezeti reformokat, amelyek fenntartható egyensúlyi alapokra helyezik az államháztartást– hangzik a rendhagyó állásfoglalás.

Semmi lehetőség nem volt állásfoglalásra

A Kamara maradéktalanul támogatja a kormány törekvését, hogy idén 3.8, és jövőre 3 százalék alatt tartsa az államháztartási hiányt és megérti, hogy határozott intézkedéseket kell foganatosítani az államháztartás és alrendszereinek hosszú távú konszolidációja érdekében. Ugyanakkor a törvénykezési eljárás lehetetlenné tette a parlamenti testületek, valamint a szakmai szervezetek számára, hogy a törvény elfogadását megelőzően szakmailag alátámasztott állásfoglalást terjesszenek elő. Ez semmiképpen nem járul hozzá a beruházni szándékozó vállalkozások bizalmának erősítéséhez – akár belföldi, akár külföldi vállalkozóról legyen szó. Ez rontja a beruházási hajlandóságot és annak esélyét, hogy sürgetően szükséges új munkahelyeket teremtsenek Magyarországon.

Aggasztó, hogy a különadókat októberben jelentették be, visszamenőlegesen a 2010-es évre, valamint 2011-2012-re. Az üzleti év lezárása előtt két hónappal a többletterhet egy vállalat már nem képes ellensúlyozni, miközben a következő gazdasági évre vonatkozó üzleti tervek is lényegében már elkészültek. Ennek hatására érezhetően szűkül a cégek pénzügyi mozgástere, ami a már tervezett beruházások elhalasztásához vagy teljes feladásához vezethet. Ez negatív hatást gyakorol a munkahelyek megőrzésére és új munkahelyek létesítésére - nem csak az érintettek cégeknél, hanem a beruházásban részt vevő magyar beszállítóknál, építővállalkozásoknál is.

Protekcionizmus helyett jogbiztonságot

A Kamara több, mint 17 éves működése során számtalan németországi rendezvényen és egyéni tárgyaláson folyamatosan népszerűsítette a magyarországi gazdasági lehetőségeket. Kiszámíthatatlan gazdaságpolitikai környezet esetén ezt a feladatot aligha tudná hitelesen és meggyőzően teljesíteni. Német vállalatok máig mintegy 17 milliárd eurót ruháztak be Magyarországon, s több, mint negyedmillió magyarnak biztosítanak munkát. A letelepedett külföldi vállalkozások nyereségük jelentős részét nem viszik ki az országból, hanem fejlesztésre, tehát a hazai termelés és foglalkoztatás bővítésére fordítják. 1999 és 2008 között a külföldi érdekeltségű magyarországi vállalatok összesen 17 milliárd eurót forgattak vissza a magyar gazdaságba, ennek az összegnek a fele német vállalatoktól származott. Ezeket a fejlesztéseket is veszélyezteti a tervezhetőség hiánya.

A német és más külföldi vállalatok már eddig is jelentős mértékben részt vettek a közteherviselésben. Az APEH egyik 2009. évi jelentésére hivatkozva a Pénzügyminisztérium is megállapította, hogy egy dolgozóra vetítve a külföldi többségű vállalkozások több, mint kétszer annyi adóbevételt hoznak a költségvetésnek, mint a belföldi tulajdonúak.

E tények látványosan bizonyítják, hogy a német vállalatok hajlandóak hosszú távra szóló, építő szerepet vállalni a magyar gazdaságban. A magyarországi német vállalatok több mint 85 százaléka kis és közepes méretű vállalkozás. Számukra a megbízható, kiszámítható gazdaságpolitikai feltételrendszer éppúgy létfeltétel, mint bármelyik más hasonló hazai vállalat számára - hangsúlyozza a kamarai elnökség nyilatkozata.

További írásokat olvashat Németországról a www.ger-mania.hu honlapon