Egymillió dollárt kell fizetnie az Ubernek, mert többször is megtagadták a fuvart egy vak nőtől

Nem tetszett a sofőröknek, hogy vele utazna vakvezető kutyája is.

2021. április 4., 08:52

Szerző:

Legalább tizennégyszer utasíthatták vissza az Uber sofőrei azt, hogy elfuvarozzák a San Francisco-i Lisa Irvinget, írja a Daily Mail. A nőt – elmondása szerint – azért nem voltak hajlandóak kiszolgálni, mert nem akarták Bernie nevű vakvezető kutyáját az autókba engedni. A golden retriever miatti elutasítások most 1,1 millió dollárjában kerülnek a cégnek.

A nő a bíróságon elmondta, hogy többször is elkésett a munkából a malőrök miatt, de karácsonyi istentiszteletről és szülinapi buliról is maradt le azért, mert a cég sofőrei nem akarták elvinni. Amerikában szigorúan tiltják a törvények azt, hogy bármilyen szolgáltatást megtagadjanak a vakvezető kutyákkal járó emberektől. A bíróság 324 ezer dolláros kártérítést ítélt meg Irvingnek, további 805 ezer dollárt pedig a perköltségekre kell kifizetnie a cégnek.

Az Uber most azért fellebbez, mert szerintük a fuvarokat megtagadó sofőrök – akik egyéni vállalkozóként dolgoznak náluk – felelősek külön-külön a kárért.

Illusztráció: Shutterstock