Drasztikus lépésre kötelezte el magát New York

Az Egyesült Államokban eddig nem látott intézkedéseket hozott a polgármester. 

2021. december 6., 21:49

Szerző:

New York hétfőn kijelentette, hogy minden magánszektorbéli munkáltatónak be kell vezetnie a koronavírus elleni védőoltási kötelezettséget dolgozói számára. A döntést a kormányzat az omikron szupermutáns terjedésével indokolja – írja a Reuters.

Az Egyesült Államok legnagyobb városa december 27-i határidőt szabott meg a határain belül

mind a 184 ezer vállalkozás dolgozóinak, hogy igazolják, beoltásuk megkezdődött. Emellett az 5-11 éves gyerekeknek december 14-ig legalább egy dózist be kell szerezniük ahhoz, hogy beléphessenek az éttermekbe és részt vehessenek iskolán kívüli iskolai tevékenységekben

– ismertette az új intézkedéseket Bill de Blasio polgármester. „Az oltás a kiút ebből a világjárványból és ezek a merész, Amerikában elsőként meghozott intézkedések arra ösztönzik majd New York lakosságát, hogy biztonságban tartsák magukat és közösségeiket” – mondta de Blasio.

A város honlapja szerint az 5 és 12 év közötti gyermekek mintegy 27 százaléka kapott legalább egy adagot és 15 százalékuk teljesen be van oltva.

(Kiemelt képünk illusztráció: Az Air China járatainak személyzete védőruhában érkezik a Los Angeles-i nemzetközi repülőtérre 2021. december 3-án. Fotó: Frederic J. Brown / AFP)

20:22

Versenyt fut az idővel Németország legismertebb nácivadásza, Thomas Will, aki abban bízik, hogy – 78 évvel a második világháború befejezése után – a jövőben is lehetőség nyílik azoknak a náci bűnösöknek az elítélésére, akiknek a bűnössége bizonyítható.