Doppingoltak az NSZK sportolói is

Ahhoz, hogy felvehessék a versenyt az NDK sportolóival, az NSZK-ban is létezett annak idején államilag pénzelt dopping-kutatás, s a szereket alkalmazták a versenyzőknél. Ezt derítette ki a tudományos vizsgálat.

2011. október 2., 18:12

A kutatást a Szövetségi Sporttudományi Intézet szervezte – ugyanaz, amely 1970- es megalakítását követően kezdettől támogatta a doppingszerek kutatását, állapította meg a vizsgálat. E szerint nem csak az intézet, hanem a sport felügyeletét gyakorló Belügyminisztérium, parlamenti képviselők, valamint sportszervezetek, edzők és orvosok is részesei voltak a nyugat-német versenyzők „rendszeres doppingolásának.” A Sporttudományi Intézet tanácskozásán maga Richard Felten, az intézet helyettes vezetője jelentette ki hajdan: „A kényszerítő körülmények között elfogadható az anabolikus szteroidok alkalmazása.” Erről dokumentumok ugyan nem maradtak fenn, de a rögzített tények magukról beszélnek: amikor pl. az 1974-es német fedett-téri atlétikai bajnokságon tíz sportolónál dopping-vizsgálatot végeztek, egyikük elszaladt, míg a maradék kilenc közül hat vizsgálata mutatott ki tiltott szert.

Mit tudott Willi Daume, a müncheni olimpia szervezője?

A visszaélésekben benne volt Willi Daume, a Német Olimpiai Bizottság akkori elnöke, a világszerte elismert, 1996-ban elhunyt sportvezető, a NOB alelnöke is. Őt Joseph Keul, az 1972-es müncheni olimpiára készülő német csapat orvosa tájékoztatta az anabolikus szteroidok alkalmazásáról. Ennek hajdan indokolása is volt: a versenysportolónak különleges terhelése miatt támogatásra van szüksége – s ha nem kapja meg orvosától, maga fog, ellenőrizetlenül, gondoskodni a szükséges szerekről. Az egyik, a múlt feltárásában résztvevő kölni orvos az akkori belügyminisztert idézte, aki a müncheni olimpia előtt egy évvel közölte a csapat orvosaival: „ Önöktől csak egyet várunk – érmeket az olimpián…”

A sportegészségügy, különösen olimpiai időszakban, jelentős állami pénzügyi támogatást kapott, elsősorban a kölni és a freiburgi egyetem megfelelő intézete. A szteroidokkal és a hormonokkal való manipulációkra már annak idején felfigyeltek, de a tiltakozó sportvezetőket elhallgattatták. Egy Gerd Reinhard nevű sportorvos 1977-ben tanulmányban hívta fel a figyelmet a doppingszerek súlyos veszélyeire, egészen a rák kialakulásáig – de munkáját elsüllyesztették.

A múltat feltáró tanulmánynak a napokban csak első változatát mutatták be, de meglepő módon nem egy sportvezető tiltakozott annak tartalma ellen és változtatásokat igényeltek. Érvelésük szerint csak a hajdani sportvezetés kisebbik része támogatta a doppingot s például Willi Daume, a müncheni olimpia fő szervezője irataiban sincs nyoma annak, hogy tudott volna ezekről az ügyekről. Nyílt kérdés, mi lesz majd olvasható a vizsgálat végleges jelentésében, amelyet december közepén terveznek nyilvánosságra hozni, írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Addig meg akarják kérdezni a múltról Hans-Dietrich Genschert, a hajdani külügyminisztert is.
A német egyesülés után egyébként nagy nyilvánosságot kapott a dopping az NDK sportjában s voltak sportolók, edzők, akiket ezért eltiltottak.