Kelletlenül, de átadná a Fehér Házat Joe Bidennek az amerikai elnök

Trump szerint ha az elektorok megválasztják Joe Bident, nem tehet mást.

2020. november 27., 06:29

Szerző:

Átadja a Fehér Házat Donald Trump, ha az elektori testület is megválasztja Joe Bident - jelentette be az elnök egy csütörtöki videokonferencián, amiben az amerikai katonákat köszöntötte hálaadás napja alkalmából. 

"Ön is tudja, hogy így fogok tenni" - mondta az erre rákérdező újságírónak.

Az elnök azonban továbbra is fenntartja azt, hogy a demokrata jelölt tömeges csalással győzött. Emlékeztetett, hogy még számos per zajlik, és " sok minden fog történni január 20-áig", azaz az elnöki beiktatás napjáig.

Trump egyébként eddig már számos pert elvesztett, amikkel a vélt csalást akarta lebuktatni, és független megfigyelők, valamint saját pártjának több tagja szerint sem megalapozottak vádai.

Arra a kérdésre pedig, hogy 2024-ben indul-e az elnökválasztáson, azt válaszolta, hogy “egyelőre nem kíván erről beszélni".

Azt is elmondta, hogy szombaton Georgiába indul kampányolni, ahol január 5-én két szenátusi pótválasztást tartanak, mert a jelöltek között túl kicsi volt a különbség a november 3-i voksoláson.

Hozzátette: "az emberek nagyon csalódottak voltak, hogy meglopták őket" azáltal, hogy a voksok újraszámlálása előtt Joe Bident hirdették győztesnek az államban.

(MTI)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).