A 2025-ös EIU Élhetőségi Index élén új város áll, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa.
Az Európai Bizottság hivatalosan is előterjesztette azt az intézkedéscsomagot, amely az orosz energiahordozók, elsősorban a gáz és az olaj uniós importjának fokozatos megszüntetését célozza.
Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.
Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
2015. január 31., 11:41
A lengyel sajtó legfontosabb lapjai azonnal közölték a PAP lengyel hírügynökség jelentését a magyar kormányfő pénteki rádiós interjújáról, kiemelve: nem akarja, hogy országa a gazdasági bevándorlók célállomása legyen.
2015. január 30., 16:34
Kilencvenévesen távozott az élők sorából Abdullah, Szaúd-Arábia uralkodója, a dinasztiaalapító és államépítő Ibn Szaúd sok-sok gyermeke közül az egyik, aki, még mielőtt lehunyta volna a szemét, féltestvérét, Szalmant jelölte utódjául. Minthogy a szaúdi királyságban se alkotmány, se öröklési rend nincsen, a nyomban eltemetett Abdullah trónját a 79 éves – valószínűleg Alzheimer-kóros – „öcsi” nyomban el is foglalta, és neki jutott ki az a tisztesség, hogy a világ hatalmasainak részvétét az ország és a család nevében fogadja. Mi tagadás, a kondoleálók nem voltak kevesen, közöttük jelentős számban olyanok is, akik reggeltől estig siránkoznak az emberi jogok tiprása miatt – kivéve, ha a szaúdiakról van szó.
2015. január 29., 10:43
Orbán Viktor meghívta Vlagyimir Putyint magyarországi látogatásra, s ezzel egyértelmű jelet adott az uniónk, hogy a magyarok máshol is találhatnak barátot. Kockázatos játék ez, de biztos vagyok benne, hogy Orbán tisztában van ezzel a kockázattal – írja Przemyslaw Henzel, az Onet. pl. újságírója, a Jog és Igazságosság (PiS) európai parlamenti képviselőjét, Kosma Zlotowskit idézve.
2015. január 28., 20:32
Semmi jóra nem számíthatnak azok, akiknek péntek délután Bécs belvárosában akad dolguk. Eddig 14 bejelentett tüntetésen tiltakoznak hazai és külföldi antifasiszták az Akadémikusok Bálja ellen, s bár a teljes káosz elkerülése érdekében a rendőrség a szélső jobboldali diákok (és öregdiákok) mulatságát támogató hat demonstrációt betiltott, nem biztos, hogy az összecsapás elkerülhető.
2015. január 28., 10:32
A francia hadseregben kapott kiképzést annak idején az a tucatnyi volt hivatásos katona, akik a közelmúltban szíriai és iraki iszlamista csoportokhoz csatlakoztak – írja a . Ott többek között Franciaországból érkezett fiatalokat képeznek ki terroristának. A francia hatóságok szerint a dzsihadisták oldalán harcoló európai állampolgárok nagyjából fele francia, s ők komoly terrorveszélyt jelentenek hazájukra visszatérésük után.
2015. január 28., 10:30
Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus vezetője, aki az auschwitzi haláltábor felszabadulásának 70. évfordulójára Lengyelországba érkezik, interjút adott a Rzeczpospolita című lengyel lapnak.
2015. január 27., 18:19
A nemzetközi terrorizmus nagyon jól szervezett, ezért nem lehet ellene nemzetállami szinten harcolni – jelentette ki Zeman kedden Prágában az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadulása 70. évfordulója alkalmával megtartott nemzetközi konferencián.
2015. január 27., 17:43
Gyakran álmodom iskolai emlékeimről. Sajnos a valaha volt jóízű események és a szürke hétköznapok bizarr filmekké állnak össze...
2015. január 27., 11:29
A francia hadseregben kapott kiképzést annak idején az a tucatnyi volt hivatásos katona, akik a közelmúltban szíriai és iraki iszlamista csoportokhoz csatlakoztak. Ott többek között Franciaországból érkezett fiatalokat képeznek ki terroristának. A francia hatóságok szerint a dzsihadisták oldalán harcoló európai állampolgárok nagyjából fele francia, s ők komoly terrorveszélyt jelentenek hazájukra visszatérésük után.
2015. január 27., 10:48
Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus vezetője, aki az auschwitzi haláltábor felszabadulásának 70. évfordulójára Lengyelországba érkezik, interjút adott a Rzeczpospolita című lengyel lapnak.
2015. január 26., 19:02
Egy 21. századi miniszterelnök emlékezik 20. századi nagy elődjére 21. századi eszközökkel. Ötven évvel ezelőtt, 1965. január 24-én hunyt el Nagy-Britannia valaha élt legkiválóbb miniszterelnöke, az államférfi: Sir Winston Churchill. David Cameron brit kormányfő videóüzenetben, Churchill szülőházában, a kandallóban lobogó fahasábok előtt állva szólít fel az emlékezésre, és twitteren (#ChurchillQuotes) kéri az embereket kedvenc Churchill-idézetük elküldésére.
2015. január 26., 18:16
A francia szatírikus hetilap, amelyről az egész világ beszél, kedd óta már kapható a lengyel fővárosban, és a hét közepe óta már más lengyel nagyvárosokban is, mi több – mint a média bejelentette –, állandóan ott fog sorakozni a többi lappal az újságosok polcain – Lengyelországban, amely sem kereszténység-ellenességgel, sem ateizmussal nem vádolható.
2015. január 26., 16:22
Zsidó vezetők – egy sor volt állam- és kormányfő támogatásával – azt javasolják, hogy az egész Európai Unióban helyezzék törvényen kívül az antiszemitizmust, egyben büntethető lenne jó
néhány más cselekmény is. A The Guardian nevű brit lap idézi a tervezet benyújtóját , a tel-avivi egyetem korábbi rektorát, aki szerint Magyarországon kinevették az elképzelést.
2015. január 26., 16:22
Zsidó vezetők – egy sor volt állam- és kormányfő támogatásával – azt javasolják, hogy egész Európai Unióban helyezzék törvényen kívül az antiszemitizmust. A javaslat egyik beterjesztője, a tel-avivi egyetem volt rektora szerint Magyarországon kinevették az elképzelést, s az Orbán-kabient mindent elkövetne, hogy a javaslatból ne legyen semmi – írja a The Guardian.
2015. január 26., 12:03
Az Egyesült Államok meteorológiai szolgálata sosem látott havazásra figyelmeztetett az USA északkeleti partvidékén.
2015. január 26., 11:08
A francia szatírikus hetilap, amelyről az egész világ beszél, kedd óta már kapható a lengyel fővárosban, és a hét közepe óta már más lengyel nagyvárosokban is, mi több – mint a média bejelentette –, állandóan ott fog sorakozni a többi lappal az újságosok polcain – Lengyelországban, amely sem kereszténység-ellenességgel, sem ateizmussal nem vádolható.