Die Zeit: Merkel Nobel-békedíjat érdemel
A CDU korábbi főtitkára a kancellár mellé állt abban a vitában, hogy meg kellett-e nyitni a határokat a menekültek előtt – írja a Die Zeit.
Geißler nagyon is egyetért azzal, hogy Merkel beengedte a több tízezer embert, mert, mint mondta, mit kellett volna tennie a kormányfőnek? Néznie, hogy Magyarországon felforduljon ez a tömeg?
Szerinte a kancellár asszony megérdemli a Nobel-békedíjat, mert a felebaráti szeretet azt jelenti, hogy kötelességünk segíteni a rászorulóknak.
A bajor kormányfőtől pedig azt kérdezi a kereszténydemokrata politikus, hogy fontosabb-e számára Orbán Viktor, mint a menekültek emberi méltósága.