Dezinformátorok és hekkerek: bevetésen az orosz informatikai fegyverzet

– Az oroszoknak a jelek szerint sikerült meghekkelniük az amerikai elnökválasztást. De mit várhatnak ettől? Elképzelhető, hogy az Egyesült Államok következő elnöke a jövőben az ovális irodából meghálálja majd, amit Moszkva tett érte?

– Lehet, hogy akkor sem tudná, ha akarná. De azt szögezzük le, hogy a jelenleg nyilvánosan elérhető információk szerint magának a választási folyamatnak a titkossága és védettsége nem sérült. Orosz informatikai beavatkozás csak a kampányidőszakban történt.

– És ez már csak azért sem folytatódott, mert Obama az egyébként alig használt forró­­dróton keresztül figyelmeztette Putyint: fegyveres támadással érne fel, ha megsértenék a választás informatikai rendszerét.

– Ami az eredményt illeti: én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy Moszkva valóban Trumpot akarta hatalomra segíteni. Az eredeti orosz cél alighanem egy meggyengített Hillary Clinton lett volna. Moszkva nagyhatalmi viszonyaiban mindennél fontosabbnak tartja a kiszámíthatóságot, az előrejelezhetőséget, a stabilitást – különösen egy nála erősebb fél esetében. Ez három olyan dolog, amit Trumptól ők sem fognak megkapni.

Fotó: Bazánth Ivola

– De számíthatnak arra, hogy Trump politikai döntésekkel róná le háláját?

– Ezt még akkor sem tehetné meg biztosan, ha az Egyesült Államok elnökének akkora hatalma lenne, mint valaha az SZKP főtitkárának volt. De nincs. Ráadásuk Trump­­nak – aki a rendszeren kívülről jön külpolitikai szakértelem és megfelelő stáb nélkül – nincs is más választása, mint hogy az adminisztrációra támaszkodjon. Még ha létezne is az a bizonyos „hasznoshülye”-faktor, azt a fékek és ellensúlyok rendszere valószínűleg kivédené. Már kiderült: a State Department munkatársai tettek olyan utalásokat japánokkal folytatott tárgyalásokon, hogy nem kell mindig szó szerint érteni mindent, amit az elnök úr mond. Érdekes erőpróba lesz például, hogy a törvényhozás jóváhagyja-e Rex Tillerson Exxon-főnök külügyminiszteri kinevezését.

– Aki egyébként igencsak jó viszonyt ápol Putyinnal.

– Nagy kérdés, hogy ha valaki életének egy szakaszában megkapta az Orgyen Druzsbi – Barátság Érdemrend – kitüntetést, abból automatikusan következik-e, hogy azután már egész életében Oroszország Anyácska hűséges kiszolgálója lesz. Ebben én nem vagyok biztos.

– Az ember azt gondolja, hogy a gyanú árnyéka olyan erősen vetődik mindkettejükre, hogy ezt már kompenzálniuk kell.

– A jelek arra mutatnak, hogy az amerikai–orosz kapcsolatban a felmelegedés szakasza következik, egy barátkozós időszak kezdődik, de hosszú távon legalább féltucatnyi olyan súlyos érdekellentétet lehet felsorolni, amelyek előrevetítik, hogy ezek a kapcsolatok befagynak majd.

– Oroszországnak egyébként is inkább ellenségnek, mumusnak kell Amerika, amelyre ráfoghatja a kudarcait.

– Ebben sok igazság van. Számukra Amerika ideális bűnbak. Láttuk már a kapcsolatok gyors javulásának időszakait, például sohasem volt olyan jó és szoros az amerikai–orosz együttműködés, mint 2001. szeptember 11. és december között. A terrortámadás délutánján Putyin megígérte ifjabb Bush elnöknek, hogy minden rendelkezésére álló segítséget megad. Ez megtörtént. Mégis hamar véget értek a mézeshetek. Decemberben az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló ABM-szerződésből, ezzel pedig megkezdődött a kapcsolatok újabb lehűlése.

– Várhatók-e az amerikaihoz hasonló befolyásolási kísérletek az idei európai választások idején? Tudjuk: Oroszország szimpátiával figyeli a francia szélsőjobb tevékenységét. Lehet, hogy többről is van szó, mint puszta passzív szimpátiáról.

– Ha a választ tudnám, akkor sem mondhatnám el. Fogalmazzunk így: nem látom annak okát, hogy Moszkva miért ne próbálná meg befolyásolni a francia és német választásokat. Az informatikai és a dezinformációs fegyverzet adott és átállítható új célpontokra. Oroszország minden nagyobb európai ország nyelvén képes hasonló kampányokra. Ma még nem tudhatjuk, hogy a hekkeléssel megpróbálkoznak-e. Lehet, hogy már el is loptak fontos adatokat, csak még nem álltak elő velük. Ismétlem: nem tudunk olyan indokról, amiért az így megszerezhető haszonról eleve le kellene mondaniuk.

– Hadi terminológiát használt. Ha már itt tartunk: hol a helye az orosz katonai doktrínában az információs hadviselésnek?

– A nyilvánosan is elérhető dokumentumok egyértelműen megmutatják: az információs hadviselést egyenértékűnek tekintik a három hagyományos haderőnemmel. A szárazföldi, a légi és a tengeri hadviselés mellett felsorolják az információs hadviselést. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy itt nem csak elvi megfontolásokról van szó, de a hozzárendelt erőforrások is ezt tükrözik.

– Ami pénzt, paripát, fegyvert jelent. Ráadásul egy olyan haderőnem esetében, amely békeidőben is használható.

– Ezzel kapcsolatban viszont van egy lényegi különbség az európai és az orosz gondolkodás között. Mi élesen elkülönítjük a békeidő és a háború időszakát. A kortárs orosz katonai gondolkodás azonban nem húz határozott elvi határvonalat a kettő közé. Számukra a béke csak a háborúra való felkészülés időszaka.

Fotó: MTI

– Valójában mit várnak az információs hadviseléstől? Azt mondta, hogy az oroszok számára is meglepetés volt, hogy Trump befuthatott. Tehát nem akartak választásokat nyerni. De mi a megfogalmazott cél?

A napi operatív célok persze a kemény katonai titkok közé tartoznak. A straté­giai célok azonban nyilvánvalók: Európa és általában a Nyugat megosztása, gyengítése. Egy széttagolt Nyugattal szemben a kétoldalú kapcsolatokban Oroszország könnyebben el tudja érni, amit akar. Természetesen az uniós és az amerikai szankciók feloldása is a prioritások közé tartozik, csakúgy, mint a NATO bővítésének és a rakétavédelmi rendszerek további telepítésének akadályozása, a Krím feletti uralom elfogadtatása, Bassár el-Aszad hatalmon tartása. Ez csak néhány a számos cél közül, amelyek érdekében szeretnék megdolgozni a közvéleményt, a döntéshozókat.

– Ha a megosztás a cél, akkor Magyarországot orosz sikertörténetnek tekinthetjük.

– Én az elmúlt két és fél évben nem éltem itthon, tehát nem ismerem megfele­­lően a hazai viszonyokat. Az mindenesetre látszik, hogy a magyar álláspont számos kérdésben, például a szankciók kritikus megítélésében vagy a Putyinnal fenntartott szoros kapcsolatok tekintetében markánsan kilóg a nyugati közmegegyezésből. Még egy érdekesség: a Finn Külügyi Intézetben 2015-ben átfogó kutatást végeztünk arról, hogyan jelent meg az orosz dezinformációs szándék nyolc európai ország előző évi médiájában az ukrajnai események értelmezésekor. Nyelvtudásom miatt persze nekem jutott Magyarország, és például a Krím annektálása esetében azt találtuk, hogy az MTI néha szinte tükörfordításban vette át a legátlátszóbb orosz kormánypárti érvelést is. 2014 nyarától kezdve az MTI jelentései sokszínűbbé, objektívebbé váltak, miközben viszont az akkori Magyar Nemzet és a Hír TV Moszkva-párti elfogultsága mit sem változott. A kutatás azonban csak a 2014-es évre vonatkozott, tehát csak erről az időszakról alkothatok megalapozott véleményt.

– Van egy, az orosz befolyásolási szándékokon túlmutató, általánosabb rétege a dezinformáció ügyének. Megjelent a posztfaktuális, a tényeken túli újságírás. A neten állít valamit mondjuk egy Nobel-díjas tudós meg egy élénk fantáziával megáldott troll, s az utóbbi posztja lesz népszerűbb, mert az érdekesebb. Mi lehet ennek a következménye, amikor a vezetők között is egyre több akad, akit a tényeknél jobban érdekel saját elképzelése? A mérnöki tudományokban egyszerű: amit megbízható tudás nélkül raktak össze, az szétesik. De mi a helyzet a nemzetközi politikában?

– Ugyanaz. Ha rossz premisszák alapján hoznak meg döntéseket, akkor a nemzetközi kapcsolatok rendszere is összeomlik. Attól, hogy nem hiszünk bennük, a tények még tények maradnak. Persze egy-két vezető tehet úgy, mintha rajta kívül mindenki más hülye lenne és az autópálya rossz oldalán közlekedne. Egy politikus mondhatja, hogy a klímaváltozás nem létezik, de ettől még annak hatása érződni fog a mezőgazdaságban, a sivatagosodásban, a tengeri szállításban, a migrációban. A következmény a politikában ugyanúgy beüt, mint egy rosszul felépített ház esetében, csak lassabban. Ám a következmények még fájdalmasabbak lehetnek: nincs olyan mérnöki katasztrófa, amely olyan pusztításhoz vezetne, mint egy háború.

Dr. Rácz András

politológusi és történészi diplomát 2004-ben szerzett az ELTE bölcsészkarán. Tanult az egyesült államokbeli Beloitban, orosznyelv-tudását Minszkben és Vilniusban tökéletesítette. 2008-ban az ELTE történelemtudományi szakán védte meg doktori értekezését.

Oktatói munkáját a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen kezdte 2006-ban, 2007-től a magyar külügyi intézet kutatója volt. 2010-től a Pázmány Péter egyetem adjunktusa, majd 2014–2016-ban a The Finnish Institue of International Affairs (Finn Külügyi Intézet) főmunkatársa volt, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója.