A cseheknél is nyugdíjreform miatt áll a bál

A kormány tervezett nyugdíjreformja miatt a szakszervezetek hívására több ezren tüntettek Csehországban szerdán.

2023. március 29., 15:59

Szerző:

A rendezők tájékoztatása szerint több ezer ember tüntetett szerdán Prágában a cseh kormány nyugdíjreformja ellen.

A Kovo szakszervezeti szövetség által szervezett rendezvényt a kormány székhelye előtt tartották meg. A kormány azonban éppen szerdán kihelyezett ülést tartott a morvasziléziai Jeseníkben.

„Meghívtuk a kormány képviselőit is, hogy szólaljanak fel a gyűlésünkön, ők azonban megijedtek és megfutamodtak. Mi azért vagyunk itt, hogy elmondjuk, mit gondolunk a nyugdíjreformról” - jelentette ki Roman Durco, a Kovo elnöke a tüntetés kezdetén. „Úgy néz ki, hogy a kormány fütyül a társadalmi párbeszédre” – folytatta a szakszervezeti vezető. Élesen bírálta a kormányt azért is, hogy a nyugdíjreform terveit nem egyeztette a szakszervezetekkel.

„Ez a kormány társadalomellenesen viselkedik, mi azért szólaltunk meg, mert követeljük a választási ígéretek betartását” – mutatott rá Roman Durco.

A nyugdíjreform-tervezet egésze egyelőre nem ismeretes, Marian Jurečka munkaügyi és népjóléti miniszter a javaslat nyilvánosságra hozatalát és előterjesztését a parlament elé április második felére ígérte. Az eddig nyilvánosságra került részletek azonban - a nyugdíjkorhatár 68 évre emelése, valamint az idő előtti nyugdíj lehetőségének szűkítése bizonyos szakmákban - éles bírálatokat váltottak ki, s utcai tüntetésekhez vezettek. Marian Jurecka később tagadta, hogy 68 évre emelkedne a nyugdíjkorhatár, szerinte ebben a kérdésben még nincs döntés. Jelenleg a nyugdíjkorhatár 64 év.

A szakszervezeti tüntetésen beszédet mondott Andrej Babiš volt kormányfő, az ellenzéki ANO mozgalom elnöke is, aki élesen bírálta a Petr Fiala vezette kormány tevékenységét. Az ellenzéki politikust a helyszíni tudósítások szerint a tüntetők egy része kifütyülte, és beszédét bekiabálásokkal zavarták. Hasonló fogadtatásban részesült a többi ellenzéki párt vezetője is.

(Kiemelt kép: Szakszervezetek tiltakoztak a kormány nyugdíjreform-terve ellen Prágában 2023. március 29-én. Fotó: Michal Cizek / AFP)