Csak turisták korzóznak a Champs-Élysées-n

A július 14-i nemzeti ünnepen idén is párizsiak tízezrei és turisták tömegei tolongtak Champs-Élysées két oldalán, hogy végignézzék a hagyományos katonai parádét. Mi sem természetesebb, gondolhatná az ember, hogy a fővárosiak e nevezetes napon is ellepik a világ legszebb sugárútját, ha egyszer az övék. A helyzet azonban úgy áll, hogy a bennszülött párizsiak az egyszerű hétköznapokon messze elkerülik városuk irigyelt büszkeségét, ahol naponta közel 300 ezer külföldi vendég fordul meg.

2011. július 15., 19:09

Egy angol turisztikai honlap „Mit nem érdemes megnézni?” című rovatában határozottan eltanácsolja az utazni vágyókat a legendás párizsi helyszín felkeresésétől. A website szerint a Champs-Élysées valóságos csapda a külföldi látogató számára: az egymás mellett sorakozó bevásárlóközpontokban közepes minőségű áruk, de csillagászati árak fogadják a betérőket, s az autentikusnak nem nevezhető kávéházakban akár 10 eurót is elkérnek egy langyos kávéért, a Fouquet's étteremben pedig félhavi fizetést is otthagyhat az ember. Mindezek tetejében a környék a zsebtolvajok paradicsoma – figyelmeztet a brit honlap.

A népes olvasótáborral rendelkező France Soir a napokban szintén megkongatta a vészharangot a Champs-Élysées egyre romló állapota miatt. Keserűen tette fel a kérdést, nevezhető-e még a világ legszebb sugárútjának a híres párizsi avenue, amely a piszok, a közbiztonság hiánya, a lépten-nyomon felbukkanó koldusok miatt már csak árnyéka régi önmagának.


Az ,,Elíziumi mezők” sugárút korábban eleganciájával vonzotta a közönséget, a párizsiak vasárnaponként örömmel sétáltak családostul a Diadalívtől a Concorde térig húzódó, majd két kilométer hosszú, platánsorral övezett sétányon. A szabadtéri turista bevásárlóközpont szintjére süllyedt környéken azonban az előző években a közbiztonság is jelentősen romlott.

Egy parfüméria eladója arra panaszkodott a France Soir munkatársának, hogy a járdákon térdig ér a kosz, s éjszaka kifejezetten veszélyes a környék: egyik kolleganőjét a közelmúltban megkéselték, amikor az éjszakai zárás után, hajnali 2-kor hazaindult. "Minden éjjel valóságos kálvária, amíg az ember elvergődik a Étoile metróállomásig."

Legutóbb a Montmartre-ról, a Pigalle környékéről és a Mars-mezőről kitiltott kétes elemek is megjelentek az Arc de Triomph közelében, s az életmódszerűen űzött Itt a piros, hol a piros átverősdivel környékezik meg a naivabb turistákat. A rendőrség jól ismeri a főként kelet-Európából érkezett embereket, s rendszeresen be is szállítják őket a közeli kapitányságra, de néhány óra múlva elengedik őket, s néhány nap múlva minden kezdődik elölről. Csak a rendőri járőrözés sűrítése hozhatna jelentősebb változást.

A párizsi polgármesteri hivatalban tudnak a gondokról, s keresik a megoldást. Igaz ugyan, hogy a Champs a főváros egyetlen olyan körzete, ahol egész nap folyamatosan cirkulálnak a kukáskocsik, és még sincs látszatja. A járdákon itt is, ott is eldobott szendvicseszacskók, műanyag flakonok heverésznek, mert a környéken nincsenek utcai szemetesládák. Az önkormányzat 15 évvel ezelőtt szüntette meg őket, amikor szeméttárolókba rejtett pokolgépek robbantak a sugárút körzetében. Ez a helyzet várhatóan változni fog: a polgármesteri hivatal hamarosan közbeszerzési pályázatot ír ki olyan bombajelző szerkezettel felszerelt szemétládákra, amilyeneket a londoni utcákon helyeztek el.

Az Hotel de Ville-ben mindenesetre tudják, hogy a Champs-Élysées kitakarítása csak az első lépés a környék hajdani hírnevének visszaszerzéséhez.

Kapcsolódó cikkeink:

Bastille és/vagy nemzeti egység
Egzotikus idegen a Concorde tér közepén

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.