Csak hétfőn derül ki, ki nyert Ausztriában

A szavazóhelyiségekben leadott szavazatok alapján Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje vezet 51,9 százalékkal az ausztriai elnökválasztás vasárnapi második fordulója után az osztrák belügyminisztérium vasárnap esti, hivatalos, előzetes eredményei szerint.

2016. május 22., 19:56

Alexander Van der Bellen, a Zöldek pártja által támogatott jelölt a szavazatok 48,1 százalékát kapta.

Végleges eredmény azonban csak hétfőn, a levélben leadott szavazatok összeszámlálása után várható. Mivel Norbert Hofer csak 144 000 szavazattal vezet, a végeredmény változhat, miután levélben 900 ezren voksoltak, a 6,4 millió választásra jogosult állampolgárnak csaknem 14 százaléka – írja az MTI.

Az

első fordulónálmagasabb részvételi arányt jeleztek Bécsben és számos tartományban is. Az ATV osztrák televízió által közölt adatok szerint 55 százalékos feldolgozottságnál a választási részvétel már 72 százalékos volt. Az áprilisban tartott első fordulóban a szavazásra jogosultak 68,5 százaléka járult az urnák elé.