Bukik a Harvard Egyetem elnöke, de nem az antiszemita vád miatt

A valódi ok a gátlástalan plagizáció, amivel a tudományos munkáit elkészítette.

 

2024. január 2., 20:12

Szerző:

Sajtóértesülések szerint lemond a Harvard Egyetem elnöke, Claudine Gay – írja a CNBC nyomán a Telex.

Az amerikai portál megjegyzi, hogy Gayt hetek óta kritizálják egyrészt a gázai háborúhoz kapcsolódó egyetemi megnyilvánulásai, másrészt plágiumgyanú miatt, ugyanis – mint állítják – tudományos dolgozatait nem kifejezetten tiszta forrásból merítette.

Feltehetően igaz lehet a gyanú, miután hétfőn hat új plágiumvádat állapítottak meg a Harvard-elnökkel szemben.

Claudine Gayt még december közepén vádolták meg emellett antiszemitizmussal is, ekkor azonban maradhatott a posztján. A lemondását azután követelték – főként republikánus – képviselők, hogy Gay nem válaszolt egy meghallgatáson arra a kérdésre: megbünteti-e azokat a diákokat, akik a zsidók kiirtásáról beszélnek.

(Kiemelt kép: a december 14-én készült képen Claudine Gay látható, aki 2023. július 1-jén lett a Harvard 30. elnöke. Fotó: Stephanie Mitchell / Harvard University / AFP)