„Cipzárproblémák”: Bill Clinton csapodár volt, és nem is fizetett, ebben különbözik Donald Trumptól
Nem mintha Bill Clintont és Donald Trumpot egy kalap alá lehetne venni. Előbbi vidéki szegény gyerekként a Yale-en és Oxfordban végzett jeles jogász, 30 évesen lett államának igazságügyi minisztere, két évre rá kormányzója, majd a Fehér Ház ura. A riasztóan műveletlen és bárdolatlan utóbbi viszont a bizonyítottan csaló ingatlanfejlesztő papa pénzét és üzleti stílusát örökölve lett maga is kétes hírű üzleti cápa, majd általános elképedésre az Egyesült Államok elnöke.
Ami kettőjükben rokon, azt az amerikai szleng finoman „cipzárproblémaként” emlegeti. Azaz a derék férfiak nem tudják fékezni magukat, ha csinos nőt látnak.
Bill kifejezetten jóképű, vidám, rokonszenves figura volt világéletében, ragadtak rá a nők. Aligha a szenvedély, mint a nagyratörő fiatalember számítása is lehetett abban, hogy egyetemi társát, Hillaryt választotta párjaként. A vaskosabb alakú, vastag szemüvegű, az öltözködéssel keveset törődő, de nagyon okos nőt. Ismerőik arról beszéltek, amikor az 1992-es elnökválasztás idején Arkansas fővárosában, Little Rockban jártam, hogy itt két, lélekben rokon ember élet- és érdekszövetségéről van szó, amit Bill afférjai megzavarhatnak ugyan, de tönkre nem tehetnek.
Aztán kis híján mégis majdnem ráment nemcsak a házasság, de az elnökség is. Elsőként a ’92-es választási kampányban jelentkezett a médiában a Gennifer Flowers nevű, vonzó idomokkal bíró ifjú, Little Rock-i hölgy, miszerint neki 12 éven át volt viszonya a kormányzóval. Clinton tagadta a 12 évet, de elismert egy randevút a nővel, aki aztán a Penthouse magazinban teljes valójában is látható volt. Sokkal veszélyesebbnek bizonyult a másik kampánybomba, a nem kevésbé vonzó Paula Jones. Ő már szexuális zaklatásért perelte az elnökjelöltet, nemkülönben annak testőrét, aki őt a szállodai szobáig kísérte, ahová belépve a pucér és, hogy is mondjuk, teljes harckészültségben lévő kormányzóval találta magát szemben. Úgy érezte, ezért több százezres kártérítés jár.
Clinton a bírósági ítélet után sem fizetett, s ezzel szarvashibát követett el. A magában banális Jones-ügy ugyanis megalapozta a későbbi óriásbotrányt. Amerika és a világ polgárai azon csámcsoghattak, hogy a világhatalom vezetőjét 1995 őszétől tucatnyi alkalommal a Fehér Házban elégítette ki orálisan egy gyakornoklány. Monica Lewinsky ugyancsak igen vonzó volt, s noha akkor legalábbis butácskának tűnt, később pszichológus lett. Elhencegett ugyanis legjobb barátnőjének a kétségkívül egyedülálló történettel. Nem tudni, irigyelte-e a barátnő, vagy csak pénzt akart, Linda Tripp mindenesetre titokban hangszalagra vette Monica élménybeszámolóit.
Paula Jones ügyvédei, akiket a republikánusok küldtek harcba, szagot fogtak, és kérték Lewinsky kihallgatását. Amikor az ügy kipattant, Clinton kereken tagadta a viszonyt, Monica pedig nyilatkozatot adott ki, miszerint sosem volt úgy köze az elnökhöz. Tripp ekkor a Clintonék egy ingatlanügyében nyomozó vizsgálóbíróhoz fordult. A lányt most már az FBI küldte titkos magnóval felvértezve Monicához, megkérdezni, hogyan is volt ez. Mire a jó barátnő elzokogta neki, bizony, az elnök kérte nyomatékosan, hogy tagadjon, és tudomása szerint erre kérte fehér házi titkárnőjét és másokat is.
A botrányra az Egyesült Államok elnöke utóbb sokat idézett mondattal válaszolt: „Soha nem volt szexuális kapcsolatom ezzel a nővel.” Sajátos értelmezése szerint az orális szex nem tekinthető annak.
Később a gyakornoklány különösen megalázónak minősítette Clinton értelmezését a kapcsolatukról. Miután a hatóságok teljes büntetlenséget ígértek Lewinskynek arra az esetre, ha mindent elmond, ő ezt meg is tette. Erre már az elnöknek is lépnie kellett. Zárt tévéláncon nagyesküdtszék hallgatta ki négy órán át, és megkapta az immár részben beismerő vallomást. Majd este az ország népe négyperces, jogi kifejezésekkel teletűzdelt tévébeszédben hallhatta kínos vallomását.
Jelentésében a vizsgálóbíró tizenegy pontban javasolt vádemelést. Míg a képviselőházban „súlyos bűncselekmény vagy vétség” esetén egyszerű többség elegendő az eljárás megindításához, a szenátusban kétharmados többség dönt az egyes vádpontokról, majd azok elfogadása után az elnök elmozdításáról. 1998. december 19-én a képviselőház republikánus többséggel végül hamis tanúvallomás és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt indított alkotmányos vádeljárást Clinton ellen.
A harmadik ilyen vádemelés volt ez az ország történetében. Még a 19. században Andrew Johnson ellen indult eljárás, őt végül a szenátus felmentette. Később Richard Nixon ellen a Watergate-ügyben elkövetett sorozatos törvénysértései miatt. Őt alkalmasint le is váltották volna, de ezt elkerülendő idejében lemondott, így nem folytatták le végig az eljárást. 1999 februárjában aztán az ugyancsak republikánus többségű szenátus száz tagjából csak 45 támogatta a Clinton elleni vádemelést, öt ellenzéki szenátor is a demokratákkal szavazott.
Bill Clintont, akit a botrány idején is az amerikaiak 70 százaléka támogatott, mindezek után 1996-ban nagy elektori többséggel újjáválasztották, az egyéni szavazatok 49 százalékát kapta, republikánus ellenfele 41 százalékot. Két ciklusa az Egyesült Államok történetének legnagyobb konjunktúráját és legnagyobb költségvetési többletét hozta. Saját vagyonából 1998-ban végül csak fizetett 850 ezer dollárt Paula Jonesnak, aki addig sem adta fel. Ez volt valószínűleg a világtörténelem legdrágább nemiszerv-mutogatása.
Az ízetlen történetek pozitív hőse Hillary asszony volt. Memoárja szerint először ugyan legszívesebben megfojtotta volna a férjét, de végül helyreállt a szövetségesi viszony. Férjének is köszönhette, hogy szenátorrá választották, és nem Bill Clintonon múlt, hogy általános meglepetésre Donald Trumppal szemben alulmaradt az elnökválasztáson.
Tekintettel a törvényhozás jelenlegi erőviszonyaira, a képviselőház demokrata többsége meg tudná szavazni a vádemelést a jelenlegi elnök ellen is, a szenátus republikánus többsége viszont meg tudná akadályozni a további lépéseket.
Trump így legalább 2021 januárjáig bizonyosan a tisztében maradhat.
Láthatóan mégis tart attól, hogy főként a felderítés alatt álló titkos orosz kapcsolatok miatt bajba kerülhet. Azzal fenyegetett, hogy leváltása esetén „összeomlik az amerikai gazdaság, és mindenki szegény lesz”. Egyébként nőügyei legalább olyan botrányosak, mint Clintonéi voltak, ő viszont mindig idejében fizetett a hallgatásért, és eddig meg is úszta.
„Clinton csak a feleségét csalta meg, Nixon az országát” – mondta annak idején egy képviselő a Lewinsky-ügy vitájában.