Capitoliumot védő rendőr: Az járt a fejemben, így fogok meghalni

Megtartotta első meghallgatását a Capitolium ostromát vizsgáló amerikai kongresszusi bizottság.

2021. július 27., 19:51

Szerző:

Középkori csatamezőhöz hasonlította az amerikai törvényhozás épületének január 6-ai ostromát az intézkedés közben megsebesült rendőrök egyike. Kedden kezdődött ugyanis a történtek kivizsgálásával megbízott kongresszusi bizottság első meghallgatása – írta a Business Insider

Aquilino Gonell, a beidézett négy rendfenntartó egyike arról számolt be, hogy egyértelműnek tűnt, hogy Donald Trump feltüzelte híveit, hogy támadják meg a Capitoliumot. „Azt üvöltötték, Trump küldött minket” – mondta a meghallgatásán a rendőr, aki többször elérzékenyült vallomása felolvasása közben. „Ami aznap történt, olyan volt, mint amilyen egy középkori csatamező lehetett” – tette hozzá. A férfi azt vallotta, borzalmas, pusztító fizikai erőszakkal találták szemben magunkat. Azt mondta, hallotta, hogy karnyújtásnyira mellette a társa ordít a fájdalomtól. Őt is elsodorták a rendbontók. Érezte, ahogy fogy a levegője, azt gondolta magában, így fog meghalni, miközben védi a bejáratot.

Gonell azt is elmesélte, hogy mikor hazaért, a felesége örömében meg akarta ölelni, de ő ellökte magától, mert annyi kemikália ragadt a testére a könnygáztól és füstgránátoktól, hogy nem akarta, hogy az asszonynak baja essen. „Égett a bőröm, még órákig nem bírtam elaludni” – mondta. Hozzátette, máig tartó traumaként vannak vele a Capitóliumban történek.

Egy másik rendőr, az afroamerikai Harry Dunn ezt is elmondta, hogy a tüntetők rasszista szidalmakat kiabáltak felé az ostrom során. A kilenctagú bizottságot azután állították fel, hogy a szenátusban a republikánusok leszavazták egy független vizsgálat megindítását. A testület tagjait végül a képviselőház demokrata párti többségének vezetője, Nancy Pelosi nevezte ki, elnöke párttársa, Bennie Thompson.

Mint ismert, Donald Trump korábbi amerikai elnök támogatói megostromolták az amerikai törvényhozás épületét 2021. január 6-án, miután Trump választási csalásról írt a twitteren. A Capitoliumban a szenátus épp a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni, mikor százak rontottak be az épületbe. Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük a biztonsági erők egy tagja. Az épületet védő rendőrök közül ketten később öngyilkosságot követtek el. A történtekkel kapcsolatban több mint ötszáz ember ellen vádat emeltek.

(Kiemelt kép: Jim Lo Scalzo / MTI/EPA)