Brit szakadások – Gálik Zoltán: A konfliktusok a polgári világban zajlanak

– A brit biztonsági rendszert, a ter­­rorelhárítás összehangoltságát ki­­tű­­nőnek szokás tartani, és az is köztudott, hogy a korábban bevándoroltak Nagy-Britanniához fűződő lojalitása miatt sem az al-Káida, sem az Iszlám Állam nem volt itt képes hálózatot kiépíteni. Megváltozott volna valami?

– Nagyon is, és ez a változás már a két­­ezres évek elejétől tart. Egyrészt az iraki, az afganisztáni brit beavatkozás, majd 2010 után a líbiai és a szíriai hadműveletekben való részvétel megnövelte Nagy-Britannia biztonságpolitikai kockázatát. Az ezekből az országokból a korábbi bevándorlási hullámok során érkezett közösségekben megnőtt a radikalizációra való hajlam. A konfliktusok elhúzódása létrehozta azokat a, főleg fiatalokból álló csoportokat, amelyeknek a tagjai ugyan többedgenerációs brit polgárok voltak, mégis fogékonyak lettek a radikális eszmékre. Ami a biztonsági rendszert illeti, a brit bűnüldözésnek is nehéz volt felkészülnie a modern kommunikációs technikákkal felszerelkezett hálózatok működésére. Az al-Káida idejéből ismert sejtszerű szerveződés mellett ezeknek a csoportoknak a semlegesítése óriási kihívásokat állított a brit titkosszolgálatok elé.

Fotó: Bazánth Ivola

– Állítólag a legutóbbi négy évben tizenhárom nagy merénylet akadályoztak meg.

– Talán inkább 113-at vagy 1113-at, szóval nagyságrenddel többet. De hát a manchesteri merényletnél is látható volt, hogy a terrorháló felgöngyölítését csak a merénylet után tudták elkezdeni. Pedig a háttérben komoly nemzetközi együttműködés is van.

– Nagy-Britannia mégis jó helyzetben volt eddig, hiszen az etnikai kisebbségek már emlegetett lojalitása sokszor abban is megmutatkozott, hogy a helyi közösségek maguk figyelmeztették a rendőrséget egy-egy terrorista terveire. Ez Franciaországban például elképzelhetetlen. Mit tudnak jobban a britek?

– A modern kori brit társadalmi integráció alapja mindig is multikulturalizmus volt, amely az angol, a walesi, a skót és bizonyos értelemben az ír közösség szerződéses viszonyán nyugodott. A birodalom többi részével szemben azonban zárt volt, a nyugati civilizáció felsőbbségét képviselte. A második világháborút követően a birodalom leépülésével a brit társadalom és a nemzeti identitás fokozatosan átalakult. Főként a Nemzetközösség országaiból, nagyrészt Pakisztánból, Bangladesből sokan települtek be az anyaországba, akik a brit birodalom polgáraként érkeztek, és közösségeikben megmaradt a brit birodalmi lojalitás. A másik oldalról a szerződésen nyugvó identitás integráns része maradt az intézményi tolerancia. Az állam tolerálta a vallásszabadságot és a kulturális különbségeket, ezzel erősítette a lojalitás alapját. 2015-ben például a szigetországban élő muszlimok 83 százaléka tartotta magát britnek.

– Igen, a brit integrációs politikáról azt szokták mondani, hogy a titka megengedő jellegében van, vagyis a törvényekhez való hűségen túl nem kötelez önfeladásra. De ettől még a társadalmi különbségek megmaradnak, és mérgezhetik a viszonyt.

– A multikulturalizmus nagy kihívása, hogy miként tud valódi esélyegyenlőséget biztosítani. A társadalmi integrációs politika megpróbálja felzárkóztatni ezeket a csoportokat, csökkenteni a jövedelmi különbséget, biztosítani a társadalmi mobilitást, a minél szorosabb oktatási és munkaerő-piaci integrációt. A lényeg, hogy a bevándorlók eljuthassanak a társadalmi ranglétra magasabb fokaira is. Ezzel felszámolódhatnak a párhuzamos társadalmak, de megmaradnak a kulturális különbségek, amelyek azonban már nem az elkülönülést szolgálják. A konfliktusok tehát az érvényesülés, a polgári világ keretein belül zajlanak, és nem etnikumköziek.

– De ha ez így van, és a brit világ a hétköznapokban is toleráns, vagy legalábbis az volt eddig, mi magyarázza a bevándorlók második generációjának sokszor gyilkos dühét? A manchesteri merénylő is bevándorló családból jön, és Nagy-Britanniában született, ott nőtt fel.

– A manchesteri robbantó, Salman Abedi környezetében megtalálhatók a szélsőséges nézeteket vallók, akik szimpatizáltak az Iszlám Állam né­­ze­­tei­­vel. Biztosan erősítette a kívülállóság érzését az, hogy a kétezres évek elejétől felerősödött a másság elutasítása a brit társadalomban. Láthatjuk ezt a szeptember 11. utáni muszlimellenességben, a 2005-ös londoni merényleteket követő időszakban, de a Brexit-népszavazás során is ugyanez jelenik meg, csak itt az európaiakkal szemben.

– A lengyel vízvezeték-szerelőkről van szó, hogy világosak legyünk.

– Igen. De általában is megnőtt a bevándorlással kapcsolatos intolerancia. A volt birodalmi terültekről érkezők száma is jelentősen megnövekedett, és az Európai Unióból is nagyon sokan érkeztek. A muszlim közösségben ötven évvel ezelőtt még csak ötvenezren voltak, aztán a hetvenes évek elején 220 ezren, a nyolcvanas években már félmillióan, most pedig két és fél-három­­millióan. Az Európai Unió tagállamaiból is 3,2 millióan laknak tartósan a szigetországban. Ennyi ember érdeke természetszerűleg megjelenik a választókerületekben, a helyi politikában. A britek sokkal fogékonyabbak lettek azokra a jelenségekre, amelyeket korábban nem kellett a mai mélységben tudomásul venniük. Ráadásul hiá­­ba a sikeresnek mondható integrációs politika, az idegengyűlöletre építő politikai formációk egyértelműen teret nyertek az utóbbi évtizedben.

– 2005-ben egy öngyilkos robbantó ötvenhat embert ölt meg. Idén márciusban rendőrt ölt és embereket gázolt a Westminster hídon egy Khalid Masood nevű angoltanár. Most május 22-én 22 halottja van egy robbantásnak, amely mögött talán szervezett terrorizmus van. Jelenti-e mindez azt, hogy a brit integrációs politika, minden korábbi sikere és vonzó tulajdonsága ellenére, megbukott?

– Én ezt egyáltalán nem mondanám. A bevándorlás az Európán kívüli területekről nem állt le, sőt egyre többen jönnek, és a brit gazdaságnak, az elöregedő társadalomnak nagy szüksége van rájuk. A növekvő számhoz pedig nem társulnak ezzel arányosan szaporodó problémák. Radikális változásokra tehát nem számíthatunk.

– De Theresa May miniszterelnök azt mondta, hogy az elkövetkező időkben számítani kell hasonló merényletekre, mert a robbantó egy nagyobb csoport tagja volt. Ha – ne adja a sors – ez így lesz, nem nő-e meg a félelem, a gyűlölet annyira, hogy a szimpla elutasítás után radikalizálódni fog a többségi társadalom?

– A vezető pártoknak óriási a politikai felelősségük, hiszen a Brexit esetén láttuk, hogy a népszavazás utáni hetekben megnőttek a gyűlölet-bűncselekmények. Az a nagy kérdés, hogy sikerül-e ezeket az indulatokat kordában tartani. Én egyébként arra számítok, hogy ha sikerül a szíriai konfliktust lezárni – amire most van esély, bár még sok időbe telhet –, akkor a terrorcselekmények száma csökkenni fog.