Botrányok a nacionalistáknál

Sorozatban lépnek ki a tagok az ukrán nacionalista Szabadság párt szervezeteiből – adta hírül vasárnap az ukrán internetes média.

2013. április 28., 13:08

A nyugat-ukrajnai zsitomiri szervezetből egyszerre 12-en távoztak. Közleményükben kijelentették, hogy a párt önkormányzati képviselői két és fél év alatt semmilyen, a város számára hasznos javaslatot nem terjesztettek elő.

Mint írják, a pártszervezetben általánossá váltak „az állandó intrikák és a kulisszák mögötti politikai játékok”, amelyek egyesek meggazdagodását szolgálják. A tisztségeket „családi klánok” osztják el saját tagjaik között. Jellemzővé vált a „talpnyalás”, és a gyakori kompromisszum a „népellenes” kormánypárti képviselőkkel. A kilépő tagok szerint „nincs szégyenteljesebb, mint a belső harc a cselekvésre kész és becsületes nacionalisták ellen”, ami „a külső ellenség” malmára hajtja a vizet, ezért nem látják értelmét annak, hogy továbbra is párt tagjai maradjanak.

Nazar Horuk, a szintén Nyugat-Ukrajnában lévő Csernyivci megye tanácsának szabadság párti frakcióvezetője két napja jelentette be, hogy kilép a pártból, mert „semmi keresnivalója olyanok között”, akik luxusterepjárókkal és charterjáratokon utaznak.