Borzalmas: az áldozatok szerveit eladták, hogy fegyvert vehessenek
A Koszovóban eltűnt szerbek szerveinek kereskedelméről tanúskodó fontos dokumentumokat kapott Szerbia a koszovói ENSZ-közigazgatás, az UNMIK rendőrségétől - értesült a Politika című belgrádi lap.
Az újság szerint a háborús bűnök ügyében nyomozó szerb különleges ügyészség által megkapott, 2004-ből származó vizsgálati anyagok szerint az albán fegyveresek által 1999-ben, a koszovói összecsapások idején elrabolt szerbek kioperált szerveit Törökországban értékesítették, hogy az így befolyó pénzből fegyvereket vásároljanak az UCK-nak, a koszovói Albán Felszabadítási Hadseregnek.
Az UNMIK-dokumentumok név szerint említenek hat személyt, aki feltehetően részt vett a szervkereskedelemben, s megneveznek több áldozatot is. A szerb ügyészség korábban fényképek alapján tíz áldozatot és nyolc gyanúsítottat azonosított. A fényképeket albán fegyveresek készítették emlékként, s a szerdai Politika is bemutat egyet, amelyen három fegyveres és egy holttest látható.
Az, hogy Koszovóban elrabolt szerbeket Albániába hurcoltak, ott megölték őket, és létfontosságú szerveiket kioperálták, már évekkel ezelőtt felvetődött. A hágai Nemzetközi Törvényszék vizsgálatot is kezdett az ügyben, s bár megtalálták az operációk Sárga Ház néven emlegetett feltételezhető helyét, a bizonyítékok nem voltak elegendőek ahhoz, hogy bárki ellen per induljon.
A vizsgálat, amelyről Carla Del Ponte, a Nemzetközi Törvényszék egykori főügyésze is beszámolt emlékirataiban, még mindig tart. Részt vesz benne Dick Marty, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének megbízottja is, aki hamarosan a térségbe utazik - közölte az MTI.