Bolsonaro elítélte híveit

Jair Bolsonaro elítélte támogatóinak vasárnapi akcióját, amely során megrohamozták a város több a kongresszus, a Planalto elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét vasárnap Brazíliavárosban.

2023. január 9., 06:38

Szerző:

Jair Bolsonaro volt brazil elnök elítélte a brazíliavárosi középületek fosztogatását és lerohanását, miután támogatói vasárnap megrohamozták a kormány kulcsfontosságú épületeit – írta a CNN.

Bolsonaro azt tweetelte, hogy „a békés, törvényes tüntetések a demokrácia részei. Azonban a középületek fosztogatása és lerohanása, ahogyan a mai napon történt, valamint ahogy azt a baloldal 2013-ban és 2017-ben tette, azok nem ilyen tüntetések. Mandátumom során mindig az alkotmánynak megfelelően jártam el, tiszteletben tartva és védve a törvényeket, a demokráciát, az átláthatóságot és szabadságunkat” – írta.

A rendőrség szerint azóta megtisztították az ország legfelsőbb bíróságának épületét, az elnöki palotát és a kongresszus épületét a rendbontóktól. Az ország szövetésgi körzetének kormányzója szerint a hatóságok legalább 400 embert tartóztattak le az eset kapcsán.

Rrendőrökkel is összetűzésbe kerültek a tüntetők

Ahogy korábban megírtuk, több felvételen látható, ahogy az elégedetlen aktivisták behatoltak a legfelsőbb bíróság épületének előtérbe és feljutottak a brazil törvényhozás tetejére, jelentős anyagi károkat okozva az épületben, bezúzva az ablakok üvegeit. A rendőrség itt könnygázzal oszlatott.

(Kiemelt kép: Jair Bolsonaro volt elnök támogatói összecsapnak a biztonsági erőkkel, miközben a Nemzeti Kongresszus épületét ostromolják Brazíliában, Brazíliában, 2023. január 08-án. Fotó: Joedson Alves / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)