Biden figyelmeztette Putyint: ne merjen atomfegyvert bevetni Ukrajnában

Az amerikai elnök arról beszélt, egészen másféle helyzettel néz szembe az orosz elnök, ha esetleg taktikai nukleáris fegyvert vetne be az ukrajnai háborúban, és ezzel megváltoztatná a történelem menetét, nem jó irányba.

2022. szeptember 17., 15:29

Szerző:

Ha Putyin taktikai nukleáris fegyver bevetése mellett döntene Ukrajnában, az „úgy változtatná meg a háború jellegét, mint még semmi a második világháború óta” – nyilatkozta Joe Biden amerikai elnök a CBS Newsnak adott exkluzív interjújában szombaton. Biden hozzátette, az Egyesült Államok részvételét a konfliktusban alapjaiban értékelné át egy ilyen lépés.

Azt is hangsúlyozta, egy ilyen lépés után „Oroszország még inkább páriává válna” a nemzetközi közösségben mint eddig. Alapvetően azonban annak a mértéke, amit az oroszok csinálnak alapjaiban határozná meg azt, milyen súlyos lenne minderre a nyugati katonai szövetség válasza.

Mint ismert, Vlagyimir Putyin már a háború legelején, egyes „ellenséges nyugati nyilatkozatokra” alapozva „stratégiai készültségbe” helyezte Oroszország nukleáris arzenálját. Szakértők azonban úgy nyilatkoztak, nem valószínű sem az orosz taktikai, sem pedig a stratégiai nukleáris fegyverek bevetése az ukrajnai háború során.

(Kiemelt kép: Joe Biden amerikai elnök beszédet mond a National Association of Counties 2022-es törvényhozási konferenciáján a washingtoni Hiltonban 2022. február 15-én. Fotó: Brendan Smialowski / AFP)

Oktatásért tüntető nők mintegy százfős csoportját zavarták szét vasárnap a nyugat-afganisztáni Herát városában a radikális iszlamista tálibok.

18:24

A Donyeck megyei Liman városának visszafoglalása a Vlagyimir Putyin orosz elnök által elcsatoltnak nyilvánított területen bizonyítja az ukránok sikereit, és azt, hogy képesek visszaszorítani az orosz erőket – jelentette ki vasárnap Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

Legalább negyvenegyen meghaltak a tüntetők és a biztonsági erők közötti összecsapásokban a héten Zahedanban – közölte az Iráni Emberi Jogok (IHR) nevű, norvégiai székhelyű szervezet vasárnap.