Bibliából idéz az amerikai alelnök, így buzdít az oltásra

Kamala Harris hisz a Szentírásban.

2021. július 15., 09:29

Szerző:

Egy videóban a Bibliára hivatkozva buzdít az oltásra Kamala Harris. Az amerikai alelnök ezzel akarja meggyőzni az amerikaiakat, hogy az oltás biztonságos, és vegyék fel. A felvételt a Forbes YouTube-csatornáján oszották meg. Kamala Harris azt mondta, hisz a Szentírásban. 

„Az oltakozás és a vakcinák regisztrálása, mind azoknak a tanoknak az esszenciája, amiket a Biblia és oly sok vallás tanít nekünk az emberiség szerepéről és annak az erejéről, amikor azt mondjuk »Szeresd felebarátodat«. És én őszintén hiszek ennek a mondásnak az erejében!” – fogalmazott Joe Biden alelnöke. 

Az Egyesült Államokban eddig a lakosság 55,6 százaléka kapta már meg legalább az első dózisát a koronavírus elleni oltóanyagból, írta a New York Times. 48,2 százalék pedig már a második oltást is megkapta.

(Kiemelt kép: Kamala Harris alelnök beszédet mond Detroitban 2021. július 12-én. Fotó: Nicholas Kamm / AFP)

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.