Betiltották Oroszországban az LMBT-t

Szélsőséges szervezetnek minősítette és betiltotta Oroszországban a legfelsőbb bíróság a nemzetközi LMBT társadalmi mozgalmat.

2023. november 30., 15:44

Szerző:

„A kereset követelése teljesítendő: az LMBT nemzetközi közéleti mozgalom szélsőséges szervezetnek ismerendő el, és tevékenysége betiltandó Oroszországban” 

– jelentette ki a bíró a RIA Novosztyi hírügynökség szerint, hozzátéve, hogy a határozat azonnal hatályba lépett. A bíróság sajtószolgálata a hírügynökséggel közölte, hogy a tárgyaláson csak az igazságügyi minisztérium képviselője vett részt, az alperesnek nem volt képviselője a bíróságon.

Az ülés zárt ajtók mögött zajlott, több mint négy órán át tartott, az ügy peranyaga több mint 20 kötetet tett ki.

A keresetet az orosz igazságügyi minisztérium nyújtotta be. A tárca korábban közölte, hogy megvizsgálta az LMBT mozgalom oroszországi tevékenységét, és „a szélsőséges irányultság különböző jeleit és megnyilvánulásait” fedezte fel benne, egyebek között a társadalmi és vallási viszályra való uszítást.

(Kiemelt képünkön: Oleg Nefedov, az orosz Legfelsőbb Bíróság bírája felolvassa az igazságügyi minisztérium azon kérelméről szóló határozatot, amely a „nemzetközi LMBT mozgalom” szélsőséges szervezetnek bélyegzését és tevékenységének betiltását kérte, Moszkvában, 2023. november 30-án. Fotó: NATALIA KOLESNIKOVA / AFP)