Betiltották Fehéroroszországban a csöndes tüntetéseket
A fehérorosz parlament szerdán engedélyhez kötötte, valójában gyakorlatilag betiltotta az utóbbi idők új tiltakozási formáját, a csöndes tüntetéseket.
A nyár folyamán hetente legalább egy, az interneten szervezett megmozdulás volt Fehérországban. A résztvevők transzparensek nélkül összegyűltek az előre megbeszélt helyeken, és némán álltak, vagy ütemesen tapsoltak. Szeptemberre azonban a tüntetések jórészt megszűntek, egy szerdán elfogadott törvénymódosítás pedig a jövőre nézve is ellehetetleníti ezeket. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szerint ezeknek a megmozdulásoknak a részbeni célja a kormány megdöntése, ezért a rendőrség rendszerint szétoszlatta a tiltakozókat és több száz résztvevőt őrizetbe vett.
A parlament által szerdán elfogadott törvénymódosítás hivatalos engedélyhez köti az emberek "tömeges, előzetes megbeszélés alapján történő előfordulását közterületeken azzal a céllal, hogy előre megbeszélt módon akciókkal, vagy passzív módon kifejezésre juttassák politikai nézeteiket vagy tiltakozásukat". A korábbi csendes megmozdulások őrizetbe vett résztvevőit pénzbüntetéssel, vagy két hétig terjedő elzárással sújtották.