Iskolai vérengzés Belgrádban – Történelemórán kezdett lövöldözni a hetedikes diák (Frissítve)

Diáktársaira, tanárokra és a biztonsági őrre is lőtt a 14 éves elkövető.

2023. május 3., 14:39

Szerző:

Nyolc diák és egy biztonsági őr halt meg szerdán egy belgrádi általános iskolában, amikor egy hetedikes diák lövöldözni kezdett – közölte a szerbiai belügyminisztérium. Egy sebesült tanárnőt, valamint további hat diákot kórházban ápolnak. A szerb sajtó korábban meg nem erősített hírekre hivatkozva közölte, hogy a tanárnő is belehalt a mellkasi sérülésekbe.

A 14 éves elkövető nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá – a gyanú szerint – édesapja pisztolyával a diákokra, a tanárokra és az iskola biztonsági személyzetére. A rendőrök elfogták a fiút, a lövöldözés indítéka egyelőre nem ismert.

Az egyébként eminens tanuló kifejezéstelen arccal kezdett lövöldözni a történelemórát tartó tanárra és a többi diákra 

– nyilatkozta az eset után az elkövető egyik osztálytársának édesapja.

Frissítés: listára írta a célpontjai nevét a lövöldöző diák

A meggyilkolt gyerekek mindegyike 2009 és 2011 között született – írja a BBC News. A rendőrség szerint a fiú legalább egy hónapja tervezte a támadást, az iskolába szerdán a 9 milliméteres fegyveren kívül egy kisebb pisztolyt, négy Molotov-koktélt és három feltöltött tárat vitt. Találtak nála egy listát is azoknak a diákoknak a nevével, akiket lelőni tervezett, illetve egy tervet, amelyen az iskola alaprajza és a tantermek elhelyezkedése szerepelt.

Az is kiderült a nyomozás során, hogy a fiú azért a szerdai napot választotta a bűncselekmény elkövetésére, mert osztályának aznap az első órája történelem volt, és a történelemórák tanterme esik a legközelebb az iskola bejáratához.

A fiú apját is őrizetbe vették, aki elmondta, több engedéllyel tartott fegyvere van, kombinációs zárral rendelkező széfben tartja ezeket. Arról nem tudott, hogy a fia ismerte a kombinációt. A rendőrség tudomása szerint a fiatalkorú elkövető és édesapja gyakran járt lőterekre gyakorolni.

Branko Ruzic oktatási miniszter rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte, hogy a szerb kormány péntektől vasárnapig háromnapos gyászt hirdet. 

Az oktatási dolgozókat tömörítő egyik szerbiai szakszervezet eközben teljes munkabeszüntetést jelentett be a következő napokra arra hivatkozva, hogy szerintük a tanárok nincsenek biztonságban, amit ez az eset is bizonyít. Mint hozzátették, hiába követelték eddig többször is, hogy az iskolák bejáratánál legyen komolyabb biztonsági ellenőrzés, eddig ebben az ügyben semmilyen előrelépés nem történt.

(Kiemelt képünk: a rendőrség biztonsági intézkedéseket hoz, miután egy 7. osztályos diák tüzet nyitott a szerbiai belgrádi iskolában 2023. május 3-án. Milos Miskov / Anadolu Ügynökség/ AFP)