Békétlenség poraira

Somogyi Béla ügyében már sok mindent elmondtak, ezért nem kívánom hangsúlyozni érdemeit és szerepét, helyét a magyar polgári demokratikus újságírásban.

Joggal vélhető, a VIII. kerületi jobboldal azért akarja elvenni az utcáját, hogy a fehérterror emléke is feledésbe merüljön. A „cui prodest?” elve alapján az is nyilvánvaló, hogy a két szociáldemokrata újságíró Ostenburg-különítmény általi meggyilkolását Horthy – akkor még fővezér – sugallta, akit nagyon zavartak a Népszava dunántúli pogromokról szóló, leleplező cikkei. „Nem beszélni kell, hanem cselekedni” – biztatta tisztjeit. Ezt Beniczky Ödön akkori belügyminiszter nyilatkozatából tudjuk, aki miután a bűnösök letartóztatását Horthyék megakadályozták, lemondott.

A fővezér a botrány kirobbanása után ezt mondta: máskor és ügyesebben kellett volna csinálni. A gyilkosságok a párizsi magyar békedelegáció tárgyalási pozícióját is jelentősen rontották.

Az újonnan átadott Megyeri hídtól néhány száz méterre északra, a Vízművek Duna-parti védterületén, meggyilkolásuk színhelyén áll Somogyi és Bacsó Béla emlékműve. A lekerített, hivatalosan nem megközelíthető helyen álló obeliszken a következő felirat olvasható: „Itt ölték meg Somogyi Béla és Bacsó Béla elvtársakat, az igaz eszme harcosait, 1920. II. 17-én.” Az oszlopra helyezett ötágú csillagot az akadályok ellenére megrongálták.

Az emlékművet csak az láthatja, aki gyalog megy végig a padkán, autóból nem lehet észrevenni. (Így az újfasiszták békén hagyják.)

A darutollas tisztek ezzel a Duna-parti gyilkossággal mintát adtak egy generációval későbbi utódaiknak, akik 1944-ben már nagyüzemi módon lőtték vízbe az embereket.

Fábri Ferenc
E-mail