Bécsi viharok egy igazgatóválasztás körül

Ki emlékszik ma már arra, milyen vehemensen utasították el a bécsiek az ENSZ-központ építését jó negyed százada? A máig legnagyobb részvételű népszavazáson, 1982-ben 1,36 millió aláíró voksolt ellene, miután heves és nemzeti érzelmű kampány győzte meg őket arról, hogy sem a modern épület, sem a nemzetközi kolónia nem illik bele Bécs hétköznapi életébe. A máig istenített, megismételhetetlenként visszasírt Kreisky kancellár lesöpörte a népakaratot - úgy döntött, hogy a nép téved, és az ENSZ harmadik központja Bécsben lesz, ha már adott a lehetőség.

Ma egyebek között a

Mint a közelmúltban is, amikor az új főigazgató megválasztása oly sok vihart kavart. Jelenleg nyári szünet van, de szeptembertől újra indulhat a szócsata. Nem hozott ugyanis teljes megnyugvást a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség új vezérének megválasztása, pedig a döntés kényes politikai alkudozást zárt le.

Abban mindenki egyetért, hogy a nyomasztó huzavona az ősszel távozó Mohamed el-Baradei utódának kiválasztása körül már-már kínosan elterelte a figyelmet a fontos feladatokról. Az ENSZ bécsi székhelyű szakosított szervezetének, amely 1957-ben alakult, s ma 144 ország a tagja, túl sok a tennivalója, a helyzet pedig kényesebb annál, hogy a tekintélyes szervezet megengedhetné magának az egyhelyben topogást személyi kérdések miatt. Másrészt korántsem mindegy, ki vezeti a testületet. A NAÜ helyszíni szemléken alapuló értékelései fontos szerepet játszanak annak megítélésében, vajon egyik vagy másik ország valóban csak békés célra kívánja-e felhasználni a nukleáris know-how-t, avagy éppenséggel titokban atomfegyver előállítását készíti elő.

Tapasztalt diplomata

Az új főigazgató, a 63 éves japán Yukiya Amano 2005 óta hazája bécsi ENSZ-nagykövete. Negyven éve áll a japán külügyminisztérium szolgálatában. Jogi végzettséggel rendelkezik, s igen korán szakosodott a leszerelési témákra. Először a tudomány, később a nukleáris energia kérdéseivel foglalkozó külügyi osztályokat vezette, majd a fegyverzetkorlátozási és leszerelésügyi, végül a leszerelési és a non-proliferációs zekció élére került, mielőtt Japán bécsi ENSZ-nagykövete és a NAÜ Kormányzó Tanácsának tagja lett.

Amano szakértelmét senki nem vonja kétségbe; ő egyebek között a szerzője egy az atomsorompó-egyezmény megújításával foglalkozó szakértői tanulmánynak is. Megválasztása mégis hajszálon múlt, s végül annak köszönhette, hogy a második fordulóban a 35 tagú Kormányzó Tanácsban az egyik tagország képviselője az utolsó pillanatban tartózkodott a szavazástól. Korábban, márciusban az első szavazási menetben még több induló volt, senki sem szerezte meg a szükséges kétharmadot: akkor a most legyőzött dél-afrikai Abdul Samad Minty még több szavazatot kapott japán kollégájánál.

A NAÜ irányító testületében, a 35 tagú Kormányzó Tanácsban sokan „gyenge kommunikátornak”, nem elég erélyes érdekérvényesítőnek tartják a halk szavú és mindig udvarias japán diplomatát. Mégis, a legnagyobb különbség a győztes ázsiai és dél-afrikai kihívója között nem karakterükben, stílusukban, hanem támogatóik körében, politikai háttérországukban keresendő. Az új főigazgató az Észak embere, a fejlett országoké, élükön az Egyesült Államokkal, míg a Dél, a fejlődő országok csoportja, a harmadik világ inkább a dél-afrikai diplomatát szerette volna a pozícióba juttatni. E két csoport között nagy az ellentét. Mindenestre hiú ábrándnak bizonyult az a remény, hogy találnak olyan jelöltet, aki valamennyi tagállam bizalmát bírja.

Yukiya Amano első nyilatkozatai szerint kevesebb politikát szeretne a NAÜ tevékenységébe vinni. Ez igencsak tetszik az Egyesült Államoknak, amelynek sokszor meggyűlt a baja Mohamed el-Baradei megnyilvánulásaival. A négy éve Béke Nobel-díjjal kitüntetett egyiptomi, aki 12 éven át vezette az intézményt, a legnagyobb nemtetszést azzal a 2005-ös megállapításával váltotta ki, amely szerint Iránban nincs jele a nukleáris fegyverkezési programnak. A következtetésre megannyi, a helyi hatóságok által sokszor akadályozott helyszíni vizsgálódás után jutottak a szakértők, akik az urándúsító létesítményeket, a sok ezer centrifugát ellenőrizték. Eközben Washington akkortájt ellenkező megállapításra várt.

El-Baradei egyébként az osztrák sajtónak arról is beszélt, hogy az elmúlt hat év Irán-stratégiája kudarcot vallott, s a nyitott kérdések megválaszolása érdekében nagy szükség lenne az ellenőrzés kibővítésére. Az egyiptomi diplomata igazgatósága 12 évének legnagyobb változását abban látja, hogy ma az országok a nukleáris fegyver megszerzésének küszöbére jutnak el, kínosan ügyelve arra, hogy ne lépjék át a határt. Ez új jelenség, amit Irán példája mutat a legjobban – véli, s hozzáteszi: persze nem ez az egyetlen eset. Több más ország is megnevezhető, amelyik még mindig része az atomsorompó egyezménynek, de nem titok: egy hónap alatt képes előállítani atombombát. Vagyis afféle virtuális atomfegyverprogrammal rendelkezik. A szakértők számítása szerint a világban még mindig 27 ezer robbanófej létezik. Egyfajta cinizmus alakult ki, hiszen hiába mondja az egyik fél, hogy „Az atomfegyver veszélyes, és nem jó dolog”, van rá válasz: „A világ veszélyes, védekezni fogunk, saját atomfegyverünkkel”.

Új kihívások

El-Baradei mindenesetre új korszakot remél Barack Obamától. Bizakodásra adnak okot az amerikai elnök megfogalmazásai, s talán új hangnem jellemzi majd az iráni tárgyalásokat is.

A nemzetközi Atomenergia Ügynökség előtt a japán főigazgató irányításával nehéz és újszerű kihívások állnak. Közre kell működnie a globális biztonsági rendszer kialakításában, meg kell akadályozni, hogy terrorszervezetek atomfegyverhez jussanak. Bár igazi konszenzussal nagyobb az esély a sikerre, de végül is Hans Blix, el-Baradei elődje is az utolsó pillanatban került 1981-ben az igazgatói székbe, mégis 1997-ig közmegelégedésre irányított. A nem egészen egyértelmű indulás után Yukiya Amanonak most mindenesetre arra van szüksége, hogy bírálói – ígéretükhöz híven – mögé álljanak, s így megszerezze a sikerhez szükséges egységes támogatást.