"Be kell végezni a munkát" a Gázai övezetben

Az izraeli jobboldal vezetője szerint "be kell végezni a munkát", meg kell szüntetni azt a fenyegetést, amelyet a palesztin iszlamista Hamász és a libanoni síita Hezbollah jelent a zsidó államra - tudósított az MTI.

2009. január 28., 07:30

Benjamin Netanjahu - a február 10-i előre hozott parlamenti választások fő esélyesének, a Likud pártnak a vezetője - egy jeruzsálemi kampányrendezvényen szólalt föl.

Kijelentette, hogy a fő feladat megakadályozni Iránt abban, hogy atomfegyverre tegyen szert. Ezután így folytatta: "Szembe kell szállnunk az iráni terrorizmus leágazásaival is, északon a Hezbollahhal és délen a Hamásszal." Mint mondta, Izrael nem tűrheti el, hogy hosszú távon "iráni terrorista támaszpontok legyenek Askelón, Asdod és Tel-Aviv külvárosaiban".

"Előbb vagy utóbb be kell végezni a munkát, meg kell szüntetni ezt a fenyegetést, és ezt is fogjuk tenni" - tette hozzá, a kétezer hallgató élénk tapsától kísérve.

A Likud vezetője már többször az izraeli kormány szemére vetette, hogy szerinte túl korán leállították a Gázai övezet elleni, a múlt hónap végén indított offenzívát, amelynek több mint 1300 palesztin esett áldozatul a gázai mentőszolgálat adatai szerint.

Netanjahu - aki 1996 és 1999 között Izrael miniszterelnöke volt - kijelentette azt is, Jeruzsálem Izrael fővárosa marad, teljes egészében izraeli főhatalom alatt. A palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék megtenni létrehozni remélt független államuk fővárosának.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.