Belülről akarják destabilizálni Ukrajnát

Az ukrán rendőrség tömeges zavargások tervezésével gyanúsított csoportot vett őrizetbe.

2022. január 31., 13:45

Szerző:

Az ukrán rendőrség őrizetbe vett egy csoportot, amelynek tagjait azzal gyanúsítja, hogy tömeges zavargásokat készítettek elő a fővárosban, Kijevben és más ukrajnai városokban, hogy bizonytalanságot idézzenek elő, miközben nő a feszültség a szomszédos Oroszországgal.    

Az MTI szerint a vasárnapi intézkedésről Denisz Monasztirszkij belügyminiszter hétfőn számolt be. A tárca vezetője televíziós tájékoztatóján elmondta, hogy mintegy ötezer ember vett volna részt a zavargásokban és a rendőrséggel történő összecsapásokban öt észak- és közép-ukrajnai városban.

„Ez az előre tervezett akció erőszakos cselekmények és zavargások szervezését célozta, semmi köze nem volt a békés tüntetésekhez”

– tette hozzá. A műveletnek „az lett volna a célja, hogy megingassa, destabilizálja az ukrajnai belső helyzetet”.  A miniszter nem közölte, hogy hány embert vettek őrizetbe, és azt sem, hogy kik álltak a tervezett zavargások mögött.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)

11:55

Húsz, többségében kiskorú „felesége” volt egy szektavezérnek az Egyesült Államokban; az Arizona és Utah állam határa közelében működő vallási közösség vezetője emellett megbüntette azokat a követőit, akik nem ismerték el prófétának – áll az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda által szövetségi bíróságon benyújtott periratban.