Az újságírókat lelövik, ugye?

Korábban a legnagyobb visszhangot kiváltó eset Anna Politkovszkajának, a Novaja Gazeta című, csaknem egyetlen ténylegesen ellenzéki újság tényfeltáró riporterének meggyilkolása volt, akit moszkvai háza előtt végeztek ki 2006-ban. Két évvel korábban Paul Hlebnyikovot, a Forbes magazin orosz kiadásának főszerkesztőjét lőtték le a nyílt utcán. Kollégáiknak másfajta halálnemek is jutottak osztályrészül. Volt, akit felrobbantottak, s volt, akit agyonvertek. A szerencsésebbeknek sikerült súlyos sérülésekkel megúszniuk e támadásokat.

Vadászati szezon

A mostani sorozat (a The Times kifejezésével: „az újságírókat kilövő vadászati szezon”) azzal kezdődött, hogy november 5-én Szaratovban két férfi az utcán megtámadta Szergej Mihajlovot, egy helyi lap főszerkesztőjét. Fejbe rúgták, ütlegelték, majd a támadók gépkocsin elmenekültek a helyszínről. A rendőrség első megállapítása szerint közönséges rablótámadás történt, az újságírótól azonban semmit sem vettek el. „Ha valaki be akarja határolni, kik az ellenségeim, elég kinyitnia lapom legutóbbi számait” – nyilatkozta az áldozat. November 6-án Moszkvában, Pjatnyickaja utcai lakása közelében három férfi vasrudakkal támadt Oleg Kasinra, a Kommerszant című napilap munkatársára. Eltörték az állkapcsát, mindkét lábát, súlyos koponyasérülést okoztak neki. Az újságíró korábban számos cikket jelentetett meg egy erdő letarolásának ügyében. A kivágásokat azért kezdték meg, mert Himki közelében arra vezetne a szövetségi autópálya Moszkvából Szentpétervárra. A civilszervezetek évek óta tiltakoznak a terv ellen, amelynek Himki város polgármestere, Alekszej Gaszkarov az egyik fő pártolója.

A november 7-ről 8-ra virradó éjszaka kegyetlenül megverték Anatolij Adamcsukot, a Zsukovszkije Vesztyi munkatársát. Kollégáinak feltételezései szerint szintén az autópálya ügyében írt cikkeivel vívhatta ki ugyanennek a polgármesternek a haragját. A rendőrség ebben az ügyben is rablás tettese után indított nyomozást. Véletlen egybeesés – mégsem választható el az előző két támadástól –, hogy történetesen november 10-én ítélkezett a himki békebíróság Mihail Beketovnak, a Himkinszkaja Pravda főszerkesztőjének az ügyében, akit azzal vádoltak, hogy lapjában megrágalmazta a helyi városvezetést. A vádlott ellen egyébként éppen két éve követtek el merényletet, amely után az egyik lábát amputálni kellett, és a férfi azóta sem tud beszélni. A tárgyalásra is mentőautón érkezett. A bíróság pénzbüntetésre ítélte, amelyet elévülés címén azonnal törölt is. Beketov első védőjét egyébként tavaly meggyilkolták.

Cui prodest?

Az orosz újságírók elleni sorozatos támadásoknak van egy közös vonásuk: ritka kivételektől eltekintve sem a végrehajtók, sem a felbujtók nem kerülnek rendőrkézre. Pontosabban: gyanúsítottakat elfog ugyan a mindenáron gyors eredményt felmutatni próbáló rendőrség, de amikor néhány hét után bebizonyosodik, hogy az illetőknek semmi közük az ügyhöz, elengedi őket. Politkovszkaja állítólagos gyilkosainak ügye tavaly, háromévi nyomozás után még a bíróságig is eljutott, ám az esküdtszék kénytelen volt felmenteni őket.

Az ősi jogi elv, a cui prodest? (kinek az érdeke?) alapján azonban nagyjából körül lehet határolni az újságírók terrorizálása mögött álló érdekcsoportokat, helyi hatalmi tényezőket. Sokan valószínűnek tartják, hogy Politkovszkaja meggyilkolása például azoknak a szövetségi hatóságoknak, de még inkább grozniji emberüknek, Ramzan Kadirov csecsen elnöknek a bosszúja és figyelmeztetése lehetett, akiknek elegük lett a Csecsenföldön elkövetett gaztetteik leleplezéséből. (Igaz, hogy Politkovszkaja a csecsen szeparatista terroristákról is megírta az igazat.) Kasin esetében nehéz nem észrevenni, hogy a közelmúltban a Molodaja Gvargyija (Ifjú Gárda) nevű mozgalom honlapján jelent meg az a „vélemény”, miszerint a himki ügyben sáros „árulót meg kell büntetni”. Ez a társaság pedig a kétharmados többségű kormánypárt, az Egységes Oroszország ifjúsági mozgalma.

Sokat tudnak

Mindebből azonban még egyáltalán nem következik az, hogy az orosz újságírók elleni gyilkos hadjárat mögött közvetlenül a Kreml (maga az elnök) vagy a moszkvai Fehér Ház (a miniszterelnök személye) áll. Annál is kevésbé, mert a hatalom olyan eszközökkel rendelkezik a „túlságosan sokat tudó” vagy közlő újságírók elhallgattatására, mint a sajtótörvény kínálta különféle lehetőségek. Ugyanakkor a gyilkosságok, a támadások nagy és roppant kínos visszhangot váltanak ki odahaza, s még nagyobbat, még kínosabbat külföldön, ahol ezek nyomán erősen kezdik kétségbe vonni Oroszország jogállamiságát. Legutóbb Kasin megveretését bélyegezte meg Philip Crowley, az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Dunja Mijatovic´, az EBESZ sajtószabadság-ügyi képviselője pedig Szergej Lavrov orosz külügyminiszterhez fordult levélben. Mindketten azt a reményüket fejezték ki, hogy kézre kerítik és megbüntetik a tetteseket.

Eközben a világsajtó öles cikkekben számolt be az orosz újságírók elleni merényletekről, emlékeztetve a korábbi gyilkosságokra is. A NATO-val való „újrakezdés” közepette ezek az ügyek sokat nyomnak a latban. Medvegyev elnöknek nem maradt más hátra, mint mélységesen elítélni a merényleteket, külön felhívta a figyelmet a sajtó védelmének fontosságára, gyors jobbulást kívánni az áldozatnak, és utasítani a belügyminisztert meg a legfőbb ügyészt, hogy vonják személyes ellenőrzésük alá a nyomozást. A jelek szerint azonban a rendőrséget egyelőre jobban izgatja az, miként kerülhettek ki tőle, majd fel az internetre a Kasin elleni merényletet megörökítő közterületi kamerák videofelvételei. Moszkvában közben a liberális értelmiség nap nap után tüntet, követelve a tettesek kézre kerítését.

A dolgok lényege

Kevesen vonják kétségbe, hogy az orosz újságírók elleni támadások csaknem mindig politikai indíttatásúak, vagyis a hatalom visszaéléseit leleplező zsurnaliszták megfélemlítését célozzák. Az érdemi részletek azonban homályban maradnak. „Oleg Kasin brutális megveretése nemcsak az orosz sajtószabadság korlátozásáról tanúskodik, hanem arról is, hogy a 2012. évi elnökválasztás előtt el akarják hallgattatni a másként gondolkodókat” – állapította meg a bostoni Christian Science Monitor, utalva arra, hogy ebben is a liberalizáló Dimitrij Medvegyev és az autoritárius rendszerben hívő Vlagyimir Putyin közötti ellentétek üköznek ki. Ez azonban ebben a formában túlságosan lekerekítettnek tűnik. Ámbár néha éppen az ilyen leegyszerűsítések vezetnek el a dolgok lényegének megértéséhez.