Több személyt letartóztattak az orosz hatóságok, mert tüntetésre buzdítottak
Az orosz sajtó egyelőre 27 letartóztatott személyről tud.
A moszkvai rendőrség letartóztatta Marina Litvinovich emberjogi aktivistát Moszkvában. Előzőleg azt kérte az oroszoktól, hogy tüntessenek az ukrajnai orosz „speciális katonai műveletek” ellen. Oroszországban több városban letartóztatták azokat, akik hasonló akciókat szerveztek. Az orosz sajtó egyelőre 27 letartóztatott személyről tud.
Litvinovich megosztott egy posztot arról is, hogy Novoszibirszkben már kora reggel tüntetni kezdett a lakosság.
„A novoszibirszkiek háborúellenes plakátokkal mennek a belvárosba. Az ország jelenlegi helyzetét tekintve ez gyakorlatilag bravúr. Azt hiszem, nem lenne nagy túlzás azt mondani, hogy ezek a hazánk igazi védelmezői” – írja.
A moszkvai rendőrség figyelmeztette az orosz állampolgárokat arra, hogy „negatív következményei” lehetnek annak, ha részt vesznek az orosz „speciális katonai műveletek” elleni tüntetésen – írja a Novaja Gazeta.
A lap szerint, az rendőrség egyik alosztálya azt jelentette be, hogy ezek be nem jelentett tüntetések úgy, ahogyan azt törvény szerint „egyeztetni kellett volna a város hatóságaival”.
„A nyilvános rendezvények során esetlegesen elkövetett jogsértések megelőzése érdekében a részt venni szándékozók figyelmeztetést kaptak arra vonatkozóan, hogy törvénysértést követnek el” – közölte a Moszkvai Ügyészség.
A nyomozóhatósága is ugyanazt a figyelmeztetést tette közzé „a sajtóban, interneten és közösségi médiában elterjedő felhívással kapcsolatban, hogy tüntetéseken, nagygyűléseken vegyenek részt a rendkívül feszült külpolitikai helyzet miatt”.
(Kiemelt kép: Tüntetés Novoszibirszkben február 24-én kora reggel. Forrás: Facebook)