Az Iszlám Állam feltételezett támogatóit fogták el Németországban

Elfogták a magát Iszlám Államnak nevezett terrorszervezet hét feltételezett pénzügyi támogatóját szerdán Németországban egy nagyszabású razzián.

2023. május 31., 13:23

Szerző:

Kora reggel országszerte egyszerre több mint kilencven helyszínen tartottak házkutatást Németországban. A műveletben ezernél is több rendőrt mozgósítottak. Elfogatóparancs alapján őrizetbe vettek hét embert, három német állampolgárt, egy német-marokkói kettős állampolgárt, valamint egy török és egy koszovói állampolgárt, akik megalapozott gyanú szerint adományokat begyűjtő és továbbító közvetítőként tevékenykedtek egy nemzetközi hálózatban, amely az Iszlám Állam támogatására szerveződött a szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint.

Legkevesebb 65 ezer eurót juttattak el szíriai dzsihadistákhoz vagy kapcsolattartókhoz. A pénzt legfőképpen arra használták, hogy javítsanak két szíriai gyűjtőtáborban, az al-Hol és a Roj táborban uralkodó állapotokon. Ezekben a Szíria északkeleti részén fekvő táborokban a meggyengült terrorszervezet harcosainak több tízezer hozzátartozója él, főleg nők és gyerekek.

A német legfőbb ügyészség közleménye szerint az adományok egy részét arra költötték, hogy fogvatartottak elszökjenek, vagy embercsempészek közreműködésével kijussanak a térséget uraló kurd fegyveres erők ellenőrzése alatt álló táborokból.

Az Iszlám Állam a 2010-es évek közepén elfoglalta Szíria és Irak jelentős részét. A terrorszervezet visszaszorítására összeálló nemzetközi koalíció 2017-ig harcolt ellenük, az amerikai támogatással és kurd vezetés alatt működő Szíriai Demokratikus Erők (SDF) csapatai 2019-ig folytattak nagyobb műveleteket dzsihadista fészkek felszámolására.

(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó: L: Kristin Schmidt/dpa/afp.)