Év végén csúcsot döntött az infláció

Huszonöt éve nem volt ilyen rossz a helyzet.

2022. január 7., 12:32

Szerző:

Decemberben rekordszintre gyorsult az infláció az euróövezetben, elsősorban a továbbra is jelentősen emelkedő energiaárak miatt. Az Európai Unió statisztikai hivatal, az Eurostat előzetes becslése alapján pénteken azt közölte, hogy éves összehasonlításban 5 százalékra emelkedett az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) a 19 uniós országot tömörítő eurózónában.

Ilyen magas inflációt még nem jegyeztek fel 1997, az adat kezelésének kezdete óta az euróövezetben.

Tavaly novemberben 4,9 százalékot, októberben 4,1 százalékot, szeptemberben pedig 3,4 százalékot mértek, míg januárban és februárban egyaránt 0,9 százalék volt az áremelkedés üteme. Az euróövezetben decemberben is az energiaárak emelkedtek a legnagyobb mértékben, 26 százalékkal a novemberi 27,5 százalék után éves összevetésben. A szolgáltatások 2,4 százalékkal drágultak a novemberi 2,7 százalék után, az élelmiszerek, az alkohol- és dohánytermékek pedig 3,2 százalékkal a novemberi 2,2 százalékot követően, írja az MTI.

Éves összevetésben Észországban (+12 százalék) és Litvániában (+10,7 százalék)  nőttek a legnagyobb mértékben a fogyasztói árak decemberben. A legkisebb drágulási ütemet Máltán (2,6 százalék) és Portugáliában (2,8 százalék) jegyezték fel. A legnagyobb euróövezeti gazdaságok közül Németországban 5,7 százalékkal, Franciaországban 3,4 százalékkal, Olaszországban 4,2 százalékkal, Spanyolországban pedig 6,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak decemberben éves szinten.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock)