Az Európai Bizottság szerint jogszerűtlen volt a katalán népszavazás
A spanyol alkotmány alapján a katalán népszavazás jogszerűtlen volt. Amennyiben a referendum az ország alkotmánya szerint zajlott volna, akkor az azt jelentené, hogy a terület az Európai Unión kívülre kerülne - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hétfőn. Juncker hangsúlyozta, hogy a Katalónia elszakadásáról szóló, vasárnap tartott népszavazás Spanyolország belső ügye, amelyet Madridnak az ország alkotmányos rendjével összhangban kell kezelnie. Hozzátette, hogy az uniós bizottság a jogi helyzetnek megfelelően alakítja ki álláspontját. Az ügy tisztán jogi vonatkozásain túl a bizottság úgy véli, hogy az egységre és a stabilitásra kell törekedni, nem pedig a megosztottságra és a széttöredezettségre. Juncker felszólította az érintett feleket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a szembenállás helyett párbeszéd kezdődhessen közöttük. Az erőszak soha nem lehet a politika eszköze - tette hozzá.
A bizottság elnöke reményét fejezte ki, hogy Spanyolország az alkotmány és a benne foglalt alapvető állampolgári jogok teljes tiszteletben tartása mellett Mariano Rajoy miniszterelnök vezetésével kezelni fogja a kialakult összetett és nehéz folyamatot.
Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője sajtótájékoztatóján aláhúzta, az uniós bizottság a jogi keretek betartásáért felelős intézmény. Az Európai Uniót és tagállamait több évtizedes alkotmányosság értékei tartják össze, ugyanakkor bizonyos kezdeményezések megpróbálják gyengíteni a képviselt értékeket és ilyen esetben az Európai Bizottság állást foglalhat azok védelme érdekében.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az erőszak eszköze újbóli használatának elkerülésére szólította fel a spanyol kormányfőt.
Az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő tanács vezetője Twitter-üzenetében közölte, hogy telefonbeszélgetést folytatott a spanyol miniszterelnökkel, akit arra kért, mielőbb előzze meg, hogy a jelenlegi helyzet elmérgesedjen. Elmondta, megérti a katalán függetlenségről tartott népszavazás spanyol alkotmányra hivatkozva kimondott érvénytelenségét, ugyanakkor a referendumot megzavaró erőszak nem ismétlődhet meg.
Vasárnap Katalóniában függetlenségi népszavazást tartottak, hogy jogot szerezzenek egy Spanyolországtól független állam létrehozására. A spanyol kormány alkotmányellenesnek nyilvánította a - madridi alkotmánybíróság által felfüggesztett - szavazást, és a rendőrség több helyen intézkedett a betiltott függetlenségi referendum ellen. A katalán kormány adatai szerint 844 ember sérült meg a spanyol rendőrökkel a voksolás lehetőségéért folytatott küzdelemben, a legtöbben Barcelonában. A spanyol belügyminisztérium közölte, hogy az összetűzésekben a biztonsági erők 33 tagja is megsérült.